2016. február 28., vasárnap

Mi az Emberhit?

Mi valójában az Emberhit? És mi akar lenni? Egy új – sokadik – vallás?
Nem egyszerű ezekre a kérdésekre válaszolni a fogalmak tisztázása nélkül. Látszatra a vallás és a hit (avagy a szép magyar hitvallás) szó közismert és világos, valójában egy sor teljesen eltérő jelenséget jelölünk velük. A sor egyik végén áll az egyén „vallása”, amely tudatának fontos és jellegzetes része, a másik végén áll a társadalmi élet egy ugyancsak fontos és jellegzetes része, amely az elmúlt évezredekben mindig is, ma is kőkemény és kíméletlen „katonai-ipari” komplexum. A kettő között van például az a „vallás”, amely velős filozófusok velős csontja. Mellette nagy és kicsi Homéroszok a vallásmitológiát öregbítik…
Ez a hagymaszerkezet nem véletlen, és tévedés lenne hinni, hogy mindenről a hitre áhítozó ember tehet, hogy ha ő nem lenne „ennyire hiszékeny”, a papság sem tudott volna a nyakába ülni (történelmileg). Nincs az a rendőrség, amely egy birodalom stabilitását tudná biztosítani, ha nem lenne – mellette – egy megfelelő „állami” vallás.
Az Emberhit megfelel az ember természetes igényére a hitre, ugyanakkor nem hogy alkalmatlan arra, hogy egy embertelen birodalom kezében fegyver legyen, hanem éppenséggel pajzs ilyen fegyverek ellen. Ezzel az Emberhit egy közelgő forradalom előszele, azé a forradalomé, amely végre felszabadítja az embert, birodalmak helyett pedig szabad közösségek közösségévé teszi a világot. Mindez lehetetlen a tudás felszabadítása és kiteljesedése nélkül, azzal pedig lehetséges, és be fog következni, mert a tudás felszabadítása és kiteljesedése is – hisszük – lehetséges.
Jó ideje tudjuk, hogy szükséges – az emberiség túléléséhez mindenképpen. De mondhatjuk-e, hogy tudjuk, hogy lehetséges is a tudás felszabadítása és kiteljesedése?
Az Emberhit mindenekelőtt a tudás szintézise. Kimond fontos dolgokat ebben a formában: „Hiszem”. Erre a tudás iránti tisztelet és hűség jogosítja fel. És mivel a tudás, az állandóan gazdagodó és erősödő tudás az alapja, kritikusan és dialektikusan viszonyul mindenhez.  Tudja, hogy mind a tudás, mind a hit bármely tétele bármikor elveszítheti érvényét, átadhatja helyét egy új tételnek. És ez nem kudarc, nem szentségtörés, hanem a tudás és a hit új, kis vagy nagy győzelme.



* * *