Jobb

 Hidd, hogy a szalmaszál segít, és nem fulladsz meg a tengerben, de jobb, ha megtanulsz úszni.

 

* * *

A hit és a csodatevés

 

Ez az ikon (ima, drágakő stb.) segít a gyógyulásodban. Ám, hinni kell benne. Azt mondod, nem segített? Biztos nem hittél erősen (jól stb.)

Azt mondod, csináljunk egy próbát? Csukjunk be a szemünket, és nagyon-nagyon erősen higgyünk, hogy előttünk az asztalon van egy csoki. Nyissuk ki a szemünket. Ezerszer is megpróbálhatjuk, ettől a hittől soha nem lesz előttünk csoki, mondod.

Hát, itt a nagy tévedésed. Most kövesd utasításaimat.

Csukd be a szemed.

Hidd erősen, hogy előtted van egy finom nagy csoli tábla!

Ne nyisd a szemed.

Most hidd azt, hogy kibontod a csokit, és lassan, élvezettel megeszed az egészet.

Pihenj így még egy kicsit.

Most pedig lassan nyisd ki a szemed. Ugye, nincs ott a csoki, hiszen megetted.

Ez a hit ereje.

Csak tudni kell, mikor mit kell kezdeni hinni, de főleg, mikor kell abbahagyni.

Minden idő előtt abbahagyott hit csalódás lehet.

Bár, valljuk be, a nagyobb bajok akkor fenyegetnek,amikor késlekedünk egy hit feladásával, vagy mondjuk így tapintatosabban: korrekciójával.

 

* * *

 

Valami történt

 

Elterjedt az emberek között, hogy Isten Á-t mondott.

Erre Máté lelkesen B-t mondott.

Hamarosan Kató C-t mondott.

Dühében Máté megölte Katót.

Haragjában Kató fia megölte Mátét.

Bánatában Máté fia megölte Kató fiát. Később testvéreit is.

Egy év sem telt el, Kató unokái megölték Máté fiú és lány gyermekeit, társaikat rabszolgának adták el.

Folyt ez így évszázadokon át, míg végül tisztázódott, hogy Isten nem mondott Á-t.

Még az is elterjedt az emberek, hogy Isten…

 

* * *

 

A hitre rá kell szolgálni

 

Az emberhit nem egy áhítatos állapot. Nem ülünk, és boldogan hiszünk az emberben.

Az emberhit kemény munkálkodás azért, hogy okunk legyen hinni az emberben.

 

* * *

 

Szeretni

Tegnap minden különösebb ok nélkül egy vallpmás szökött ki belőlem. Mindössze két rövid mondat a szeretetről. Íme:

„Mindenkit szeretek. A rosszakat nagy szívfájdalommal,a jókat nagy örömmel.”

Őszintén és mélyen érze, biztosan tudván, hogy én sem vagyok mentes hibáktól, gyarlóságtól, következetlenségektől. Igen lazán vallom azt is, hogy „tévedni emberi dolog”.

Ami alapvetően vezérel: a helyzet tisztázása, az igazság keresése. A szeretetről szóló vallomás is azért mondatott ki, hogy tisztázzam viszonyomat a szeretethez. De hamarjában kiderült, hogy ez a könnyebbik kérdés tisztázása. A nehezebb kérdés nem az, hogy mi a szeretet (bár ez is keménydió), hanem az, hpgy „normális” dolog-e „mindenkit szeretni”?

A „normális” dolgok említése azt a látszatot keltheti, hogy trivialitások felé tereljük a dilemmát. Ezért fogalmazhatunk így is: jogos-e, életszerű-e, ésszerű-e, etikus-e, logikus-e mindenkit szeretni?

Vagy netán gyengeelméjűség mindenkit szeretni? Van, akit szeretni lehet, van, akit nem lehet. Hihető tapasztalatnak fogadjuk el, hogy léteznek olyan emberek, – például Jézus –, akik mindenkit szeretnek. Annál többen ezt állítják magukról. Gondolom, sokan vagyunk, akik ismerünk olyanokat is, akik éppen fordítva, senkit nem szeretnek. És végül gondolom, az emberek többsége válogatós, van, akit szeret, van, akit nem szeret.

Mindez érthető, de válasz az eredeti nagy kérdésre, hogy vajon nem gyengeelméjűség-e mindenkit szeretni? És erre az az érzésem, hosszú töprengésem eredménye, hogy ez nem gyengeelméjűség. Ellenkezőleg.

Szeretni mindenkit a személyiség egy sajátos állapota, amely abból fakad szerintem, hogy az ember belépett, hogy egyesült a szellemmel. Hogy milyen szellemről lenne itt szó?  Szellem alatt most nem ilyen vagy olyan kísértetet, valaminek az élő vagy holt lelke, lidércet vagy hasonlókat kell érteni, hanem azt, amiről a filozófusok olyan gyakran és olyan nagy tisztelettel szoktak beszélni. Gyakoribb neve, különösen Hegel nyomán „világszellem”. De mi – emberi nyelven – ez a szellem? Szerintem az a legfontosabb felismerés, hogy ez emberi szellem. Nem isten, nem valamilyen isten valamilyen formája, nem transzcendens test. Más kérdés, hogy valamilyen hasonlóság, valamilyen rokonság felfedezhető a szellem valósága és az isten képzete között, ami vélhetően nem a véletlen műve, és amiben nincs mit szégyellni.

Szerintem a szellem voltaképpen nem más, mint az élő – élővé vált – tudás. Nagyon fontos az, hogy élő. Ez az emberi tudás, amely magába foglalja a teljes emberi kultúrát és etikát, mint élő szervezet, mint élő folyam. Egyébként az emberi tudás nem afféle emberi találmány, nem az ember eredménye, de nem is egy egyszerű felfedezése egy örökké való („apriori”) tudásnak. Határozottan közös mű, amelynek világ és ember társszerzői.

Maga a világ – öröktől fogva – tudnivaló. És most eljött az ember, hogy a tudnivalót reális élő tudássá tegye. Ez az emberi szellem, amelyben létezés és tudás összefonódik egy folyammá. Ez a múlt öröksége, de a be nem fejezett, a soha be nem fejezhető múlt, tehát az egész létezésnek a gerince, a veleje, a lényege, amelyet viszont mi egy sajátos – emberi – formába öntünk.

A művet nem fejeztük be. Azt kell mondani, az éppen el van kezdve.. De ez, mégiscsak ez az állapot, amiben vagyunk, egy olyan állapot, amikor már van az ember számára egy elérhető, egy tudható, megnyerhető, felfedezhető emberi szellem. Elmondhatjuk új dimenziónak is. És, lám, vannak emberek, akik ezt a szellemet megérintik. Belépnek a szellembe. Belépnek a szellem világába.

Ez a szellemvilág viszont igen sajátos.

A kozmosz – a csillagokon kívül – hideg. Ott fázni lehet, meg kell fagyni. A szellem, az viszont meleg, egy örök meleg tavasz. Emberi melegséget ad. Jó melegséget. Nem perzsel, nem éget, nem hamvaszt, hanem melenget.

Azok az emberek, akik beléptek a szellem világába és átveszik ezt a melegséget, azok már csak szeretni tudnak. Szeretni tudnak mindent és mindenkit, kiváltképpen embertársait. Ők már tisztán látják és vallják: minden ember testvérem, társ a Műben. Mindenki. Függetlenül attól, hogy a múltban élt, ma él-e vagy a jövőben születik. Függetlenül attól, hogy már belépett-e a szellemvilágba, vagy még kint toporog.

Úgy tekintenek ezek az emberek, akik beléptek az emberi szellem világába az emberekre, mint testvérekre, mint gyerekekre, mert igen sok értelemben mi mind gyerekek vagyunk. Például ahhoz képest, amit száz év múlva tudni fogunk. Tudni, mint ismeretet birtokolni, és tudni, mint kompetenciát és hatalmat birtokolni. Ezért öntudatunk figyelmeztet: most is gyerekek vagyunk. És így lesz mindig. Mindig gyerekek leszünk a száz évvel későbbi embertársainkhoz képest. De ez nem baj. Ettől még emberek, a szellemvilág emberei lehetünk, akik átérzik ezt a melegséget és akik szeretnek. Szeretik a többi embergyereket.

Akik viszont nem jutottak el még a szellemvilágba, azok nem képesek mindenkit szeretni, legfeljebb egyeseket. Azok képesek gyűlölni, vagy semmibe venni másokat.

De a szellemvilág kapui nincsenek bezárva senki előtt. Aki kint van, az beléphet. Nem könnyű, de nem lehetetlen. 

Mondjuk ki tehát világosan a végkövetkeztetést!

Mindenkit szeretni nem afféle gyengeelméjűség, hanem a az emberi szellem világába lépés, az igazi megvilágosodás kegyelme.

 

* * *

Ember és emberhit 12 tételben – Tizenkettedik tétel

 

12. Az emberhit jövője

Az emberhit az emberi értelemre és az emberi tudományra épülő új világszemlélet. Gondolatrendszerének nagyrésze az elmúlt évezredek szellemi eredménye, de sok meghatározó elem a 21. század éppen hogy megkezdett munkája.

Hosszú út áll mögöttünk, hosszú út áll előttünk. Meddig jutunk el rajta, emberhitünktől is függ.

Ám legyünk tisztában: az emberhit nem varázsige, még kevésbé egy hűségfogadás egy transzcendens akaratnak.

Az emberhit egyszerre életmód és gondolkodásmód, hiszen így teljesedik ki emberi lényegünk. Az élwt valójában cselekvés, ezért az életmód és gondolkodásmód egységét így is fejezhetjük ki: gondolkodva cselekedni és cselekedve gondolkozni.

Gondolkodás nélkül a hangya, a rabszolga és a robot cselekszik. Még nem láttunk hangyát gondolkozni, de azt már igen, hogy rabszolgák kezdenek gondolkozni. És most már komolyan fel kell készülni arra, hogy lássunk robotot gondolkozni, a tőlünk – és kezdetben általunk – másolt minták szerint.

De a gondolkodáshoz bátorság kell, sokszor nagy bátorság. „Kilépés a keretből”, így nevezték egy híres logikai feladat megoldásának technikáját. Bizonyos értelemben minden új – vagy régóta megoldatlan – feladat megoldásához ki kell lépni a régi megszokott gondolkodási sémáink keretéből. Ez általában olyan, mint a biztonságos és komfortos űrhajó elhagyása egy félelmetes űrséta kedvéért.

De bátorság nem csak a megszokott és biztonságosnak érzett környezet elhagyásához, ismert és ismeretlen veszélyekkel való szembenézéshez szükséges. Tapasztaljuk, hogy az igazsággal való szembenézéshez nagyobb bátorság szükséges. A legnagyobb bátorság az igazsággal való szembenézés kell.

 

 

* * *

 

Ember és emberhit 12 tételben – Tizenegyedik tétel

 

11. Az emberhit története

Minden létező az, ami, ami az önmagunkba vetett hit csirája. Az atom is hisz magában, atomhittel rendelkezik.

Ami óta az emberhez vezető majom már nem az emberhez vezető majom, hanem ember, emberhit is van. Idővel, a sok győzelem és a még több kudarc hatására ez az emberhit árnyaltabbá vált. Különösen bonyolulttá, ellentmondásossá tették a helyzetet az a különféle istenhitek évezredei. Mégis az emberhitnek, az ember magasztalásának erős hagyományai, eredményei, példái voltak, vannak.

Amire viszont ma számíthatunk és építhetünk, az az az új vízió és program, amely a 21. század elején született. Egy pontos születési dátum is ismert: 2008. január 30., amikor először fogalmazott írásban az emberhit krédója. Az óta több új tanulmány, cikk, levél is született. Rövid ismertető került be A civilizáció c. műbe is. Gyarapodott az emberhit bemutatása az interneten is. Kezdetben főleg a Változó Világ portálon, később saját blogot is kapott, illetve helyet a szociális médiákban. Nem rgen kezdte működését a saját weboldala.

Ami a természetes folytatása az eddigi elsősorban szellemi munka: elkezdődött az Emberhit Világszemléleti Egyesület szervezése.

 

* * *