A hitre rá kell szolgálni

 

Az emberhit nem egy áhítatos állapot. Nem ülünk, és boldogan hiszünk az emberben.

Az emberhit kemény munkálkodás azért, hogy okunk legyen hinni az emberben.

 

* * *

 

Szeretni

Tegnap minden különösebb ok nélkül egy vallpmás szökött ki belőlem. Mindössze két rövid mondat a szeretetről. Íme:

„Mindenkit szeretek. A rosszakat nagy szívfájdalommal,a jókat nagy örömmel.”

Őszintén és mélyen érze, biztosan tudván, hogy én sem vagyok mentes hibáktól, gyarlóságtól, következetlenségektől. Igen lazán vallom azt is, hogy „tévedni emberi dolog”.

Ami alapvetően vezérel: a helyzet tisztázása, az igazság keresése. A szeretetről szóló vallomás is azért mondatott ki, hogy tisztázzam viszonyomat a szeretethez. De hamarjában kiderült, hogy ez a könnyebbik kérdés tisztázása. A nehezebb kérdés nem az, hogy mi a szeretet (bár ez is keménydió), hanem az, hpgy „normális” dolog-e „mindenkit szeretni”?

A „normális” dolgok említése azt a látszatot keltheti, hogy trivialitások felé tereljük a dilemmát. Ezért fogalmazhatunk így is: jogos-e, életszerű-e, ésszerű-e, etikus-e, logikus-e mindenkit szeretni?

Vagy netán gyengeelméjűség mindenkit szeretni? Van, akit szeretni lehet, van, akit nem lehet. Hihető tapasztalatnak fogadjuk el, hogy léteznek olyan emberek, – például Jézus –, akik mindenkit szeretnek. Annál többen ezt állítják magukról. Gondolom, sokan vagyunk, akik ismerünk olyanokat is, akik éppen fordítva, senkit nem szeretnek. És végül gondolom, az emberek többsége válogatós, van, akit szeret, van, akit nem szeret.

Mindez érthető, de válasz az eredeti nagy kérdésre, hogy vajon nem gyengeelméjűség-e mindenkit szeretni? És erre az az érzésem, hosszú töprengésem eredménye, hogy ez nem gyengeelméjűség. Ellenkezőleg.

Szeretni mindenkit a személyiség egy sajátos állapota, amely abból fakad szerintem, hogy az ember belépett, hogy egyesült a szellemmel. Hogy milyen szellemről lenne itt szó?  Szellem alatt most nem ilyen vagy olyan kísértetet, valaminek az élő vagy holt lelke, lidércet vagy hasonlókat kell érteni, hanem azt, amiről a filozófusok olyan gyakran és olyan nagy tisztelettel szoktak beszélni. Gyakoribb neve, különösen Hegel nyomán „világszellem”. De mi – emberi nyelven – ez a szellem? Szerintem az a legfontosabb felismerés, hogy ez emberi szellem. Nem isten, nem valamilyen isten valamilyen formája, nem transzcendens test. Más kérdés, hogy valamilyen hasonlóság, valamilyen rokonság felfedezhető a szellem valósága és az isten képzete között, ami vélhetően nem a véletlen műve, és amiben nincs mit szégyellni.

Szerintem a szellem voltaképpen nem más, mint az élő – élővé vált – tudás. Nagyon fontos az, hogy élő. Ez az emberi tudás, amely magába foglalja a teljes emberi kultúrát és etikát, mint élő szervezet, mint élő folyam. Egyébként az emberi tudás nem afféle emberi találmány, nem az ember eredménye, de nem is egy egyszerű felfedezése egy örökké való („apriori”) tudásnak. Határozottan közös mű, amelynek világ és ember társszerzői.

Maga a világ – öröktől fogva – tudnivaló. És most eljött az ember, hogy a tudnivalót reális élő tudássá tegye. Ez az emberi szellem, amelyben létezés és tudás összefonódik egy folyammá. Ez a múlt öröksége, de a be nem fejezett, a soha be nem fejezhető múlt, tehát az egész létezésnek a gerince, a veleje, a lényege, amelyet viszont mi egy sajátos – emberi – formába öntünk.

A művet nem fejeztük be. Azt kell mondani, az éppen el van kezdve.. De ez, mégiscsak ez az állapot, amiben vagyunk, egy olyan állapot, amikor már van az ember számára egy elérhető, egy tudható, megnyerhető, felfedezhető emberi szellem. Elmondhatjuk új dimenziónak is. És, lám, vannak emberek, akik ezt a szellemet megérintik. Belépnek a szellembe. Belépnek a szellem világába.

Ez a szellemvilág viszont igen sajátos.

A kozmosz – a csillagokon kívül – hideg. Ott fázni lehet, meg kell fagyni. A szellem, az viszont meleg, egy örök meleg tavasz. Emberi melegséget ad. Jó melegséget. Nem perzsel, nem éget, nem hamvaszt, hanem melenget.

Azok az emberek, akik beléptek a szellem világába és átveszik ezt a melegséget, azok már csak szeretni tudnak. Szeretni tudnak mindent és mindenkit, kiváltképpen embertársait. Ők már tisztán látják és vallják: minden ember testvérem, társ a Műben. Mindenki. Függetlenül attól, hogy a múltban élt, ma él-e vagy a jövőben születik. Függetlenül attól, hogy már belépett-e a szellemvilágba, vagy még kint toporog.

Úgy tekintenek ezek az emberek, akik beléptek az emberi szellem világába az emberekre, mint testvérekre, mint gyerekekre, mert igen sok értelemben mi mind gyerekek vagyunk. Például ahhoz képest, amit száz év múlva tudni fogunk. Tudni, mint ismeretet birtokolni, és tudni, mint kompetenciát és hatalmat birtokolni. Ezért öntudatunk figyelmeztet: most is gyerekek vagyunk. És így lesz mindig. Mindig gyerekek leszünk a száz évvel későbbi embertársainkhoz képest. De ez nem baj. Ettől még emberek, a szellemvilág emberei lehetünk, akik átérzik ezt a melegséget és akik szeretnek. Szeretik a többi embergyereket.

Akik viszont nem jutottak el még a szellemvilágba, azok nem képesek mindenkit szeretni, legfeljebb egyeseket. Azok képesek gyűlölni, vagy semmibe venni másokat.

De a szellemvilág kapui nincsenek bezárva senki előtt. Aki kint van, az beléphet. Nem könnyű, de nem lehetetlen. 

Mondjuk ki tehát világosan a végkövetkeztetést!

Mindenkit szeretni nem afféle gyengeelméjűség, hanem a az emberi szellem világába lépés, az igazi megvilágosodás kegyelme.

 

* * *

Ember és emberhit 12 tételben – Tizenkettedik tétel

 

12. Az emberhit jövője

Az emberhit az emberi értelemre és az emberi tudományra épülő új világszemlélet. Gondolatrendszerének nagyrésze az elmúlt évezredek szellemi eredménye, de sok meghatározó elem a 21. század éppen hogy megkezdett munkája.

Hosszú út áll mögöttünk, hosszú út áll előttünk. Meddig jutunk el rajta, emberhitünktől is függ.

Ám legyünk tisztában: az emberhit nem varázsige, még kevésbé egy hűségfogadás egy transzcendens akaratnak.

Az emberhit egyszerre életmód és gondolkodásmód, hiszen így teljesedik ki emberi lényegünk. Az élwt valójában cselekvés, ezért az életmód és gondolkodásmód egységét így is fejezhetjük ki: gondolkodva cselekedni és cselekedve gondolkozni.

Gondolkodás nélkül a hangya, a rabszolga és a robot cselekszik. Még nem láttunk hangyát gondolkozni, de azt már igen, hogy rabszolgák kezdenek gondolkozni. És most már komolyan fel kell készülni arra, hogy lássunk robotot gondolkozni, a tőlünk – és kezdetben általunk – másolt minták szerint.

De a gondolkodáshoz bátorság kell, sokszor nagy bátorság. „Kilépés a keretből”, így nevezték egy híres logikai feladat megoldásának technikáját. Bizonyos értelemben minden új – vagy régóta megoldatlan – feladat megoldásához ki kell lépni a régi megszokott gondolkodási sémáink keretéből. Ez általában olyan, mint a biztonságos és komfortos űrhajó elhagyása egy félelmetes űrséta kedvéért.

De bátorság nem csak a megszokott és biztonságosnak érzett környezet elhagyásához, ismert és ismeretlen veszélyekkel való szembenézéshez szükséges. Tapasztaljuk, hogy az igazsággal való szembenézéshez nagyobb bátorság szükséges. A legnagyobb bátorság az igazsággal való szembenézés kell.

 

 

* * *

 

Ember és emberhit 12 tételben – Tizenegyedik tétel

 

11. Az emberhit története

Minden létező az, ami, ami az önmagunkba vetett hit csirája. Az atom is hisz magában, atomhittel rendelkezik.

Ami óta az emberhez vezető majom már nem az emberhez vezető majom, hanem ember, emberhit is van. Idővel, a sok győzelem és a még több kudarc hatására ez az emberhit árnyaltabbá vált. Különösen bonyolulttá, ellentmondásossá tették a helyzetet az a különféle istenhitek évezredei. Mégis az emberhitnek, az ember magasztalásának erős hagyományai, eredményei, példái voltak, vannak.

Amire viszont ma számíthatunk és építhetünk, az az az új vízió és program, amely a 21. század elején született. Egy pontos születési dátum is ismert: 2008. január 30., amikor először fogalmazott írásban az emberhit krédója. Az óta több új tanulmány, cikk, levél is született. Rövid ismertető került be A civilizáció c. műbe is. Gyarapodott az emberhit bemutatása az interneten is. Kezdetben főleg a Változó Világ portálon, később saját blogot is kapott, illetve helyet a szociális médiákban. Nem rgen kezdte működését a saját weboldala.

Ami a természetes folytatása az eddigi elsősorban szellemi munka: elkezdődött az Emberhit Világszemléleti Egyesület szervezése.

 

* * *

 

Ember és emberhit 12 tételben – Tizedik tétel

 

10. Az emberhit ideje

A jelek szerint a kozmikus, a környezeti és a társadalmi veszélyek vonatkozásában bizakodóak lehetünk. Elméletileg viszont hosszabb távon a nagy tét a természetes és a mesterséges intelligencia, az emberi és bizonyos új kozmológiai tanítások által technikainak nevezett civilizáció felülkerekedése.

A technikai civilizáció előképe a sci-fi horrorban jelenik meg, de az elmúlt évtizedekben egyre több tudós komolyan foglalkozik a témával. Értelemszerűen itt közvetlen megfigyelések és bizonyítékok pro és kontra nem állnak rendelkezésre. Még senki nem látott egy egész planetáris civilizáció pusztulását, még kevésbé technikai civilizációnak a felbukkanását. Itt tehát ilyen és olyan hipotézisek versengenek, ennek ellenére az elemzések relevánsak és fontosak. Így például a humán civilizációk „törvényszerű” pusztulását feltételezők (Stephen Hawking „fejlődési fal”-ról beszél) komoly önvizsgálatra késztetnek a civilizáció pusztulását okozó hibáink elemzésével..

Itt érdemes emlékeztetni az ember magatartását vezérlő értékekre és eszményekre. Tudva, hogy ezek mindig is nagy hatással vannak nem kevés emberre, nem tehetünk mást tenni, mint hinni az emberben.

Ez a helyes, az egyedül helyes hit.

Balgaság lenne hinni a technikában, hiszen ezzel a kérdéssel a tudomány, és ezen belül a mérnöki és informatikai tudományok boldogulnak.

Az emberhit önmagában nem dönti el a humán kontra technikai civilizáció viadalt, de alapvető előfeltétel, hogy az ember nyerő pozícióban maradjon. És ugyanez a helyzet az ezer más kisebb csata esetében is.

 

* * *

 

Ember és emberhit 12 tételben – Kilencedik tétel

 

9. Veszélyek és esélyek

Az emberre, mint minden létezőre számtalan veszély leselkedik – abban a hosszabb-rövidebb időben, amely a létező kezdete és rendeltetett vége között rendelkezésére áll számára. Ha egy nem túl távoli csillag összeomlik, és az ilyenkor kibocsátott gamma-kitörés telibe talál minket, nem csak mi, hanem a teljes Földi élet pillanatok alatt elpárolog. De halálosan fenyeget sok közelebbi, reálisabb veszély. Egy nagyobb aszteroida becsapódása a Földbe, a vélhetően több százezer közül, amely veszettül kering a Naprendszerben, több nagy vulkán egyidejű, vagy egy szupervulkán kitörése is alkalmas a földi élőlények elfojtására. Még durvább véget vethetne a földi életre egy ma még reálisan fenyegető atomháború.

Az ilyen extrém végveszélyek mellett számtalan más is fenyegeti az embert, az ő normális életét, jövőjét A veszélyek spektruma elképesztően széles, a vírusoktól kezdve, a társadalmi antagonizmusokon át a környezetrombolásig és környezetmérgezésig. Az embert fenyegető veszélyek jó összefoglalás és elemzést ad A civilizáció című kötet egyik fejezete. De, ahogy helyesen megállapítja Seneca, „ha mindentől félnénk, amitől csak lehet, semmi okunk nem volna rá, hogy éljünk...” Az ember sok mindentől fél, kisebb-nagyobb mértékben, és viszonylag jól megtanult élni félelmeivel együtt.

A nagy feladat előtte viszont nem az, hogy erős idegekkel vagy ostoba rövidlátó nemtörődömséggel viselje el a veszélyeket, hanem előre lassá azokat, jól értse meg azokat, védje ki vagy kerülje meg.

A döntő kérdés mégis az: van-e esélye az embernek hosszú távon. Nem könnyű belenyugodni abban, hogy abszurd a kérdés: fennmaradhatunk-e örökké, mint a Halhatatlan Világszellem letéteményesei, reinkarnációja? Mert ha minden Világbummot Világreccs követi, jogosnak tűnhet a hamleti kérdés: érdemes-e lenni?

Erre a döntő kérdésre egyedül az emberhit adhatja a választ, és az csak egy lehet. Ugyanakkor a tudománynak még hatalmas munkát kellene elvégeznie, hogy az emberhit válasza ne csupán egy patetikus deklaráció legyen. A tudomány pedig lelkesen és eredményesen dolgozik azzal a csekély erőforrással, amely megmarad számára az örült fegyverkezési verseny után. Minden fronton a tudomány és a technika viharosan fejlődik, halad előre. A 100 békés forradalom korszaka előtt állunk.

 

* * *

 

Ember és emberhit 12 tételben – Nyolcadik tétel

 

8. Mi az ember?

Mielőtt rávennénk az embert az emberhitre, fontos lenne – nagy vonalakban – tisztázni az egyik legbonyolultabb kérdést: mi valójában az ember?

Bizonyára sokak számára elfogadható, és kielégítő válasz volna az, hogy az ember nem más, mint egy többé-kevésbé jól dresszírozott majom. Bizonyos vonatkozásokban ez nem állna messze az igazságtól, de lássuk be, hogy az a kicsiny különbség majom és ember között az általunk ismert egyedülálló civilizáció. Hogyan, minek köszönhetően sikerültez a bámulatba ejtő teljesítmény?

Mit lehet kezdeni az emberi sors mitológiai magyarázataival? A régi és a jelenlegi hitvallások egy része isteni műnek („projekt”-nek) tekinti az embert, másrészük kevésbé foglakozik a kérdéssel. Természetesen a bibliai Ádám történet színtiszta igazságnak, mély értelmű allegóriának is lehet tekinteni, de az ember megértését inkább a tudományok hatalmas eredményeire alapozzuk. Ezek szintezése viszont kényes, érzékeny feladat.

Ma, egy újabb korszak kezdetén új, még megdöbbentőbb perspektívában látjuk az ember történelmét, annak három nagy történelmi korszakát.

Az első korszakban az ember megteremtette magát. Megteremtette azt az élőlényt, amely nem csak észlel, hanem tapasztalatot szerez, nem csak élelmet szerez, hanem azt megtermeli, nem csak hangot ad ki, hanem beszél, nem csak akar, hanem tud. Tud, és egyre többet tud. Agyában megjelenik az értelem. Az írással a könyvek az agy háttértárolót kapnak, miközben a beszéd-írás-olvasás az emberi agyakat egy hatalmas bió-internetbe kapcsolja össze. Ez a bió-internet egy csodálatos kulturális tér, amelyben megtelepszik egy mindenható emberi szellem. Ennek a korszaknak az elején tartunk. Az ember nem egy befejezett mű.

A második korszakban az ember megteremtette az isteneket. Miért és hogyan tette meg ezt az ember? Mind a két kérdésre a válasz: a félelem és a tudatlanság. Minden élőlény állandóan fél, hogy más megeszi, vagy, hogy maga éhen hal, de ez a félelem egyy természetes ösztön a sok másik között. Egyetlen élőlény nem életképtelen, beteg tőle. Az értelme, de még csekély értelmű ember félelme más, nyomasztó, bénító és megbetegítő. Közben a kialakuló értelem nyomán az ember a veszélyek és fenyegetések egyre nagyobb spektrumával szembesül. Idővel ezek a veszélyek és fenyegetések valamilyen sajátos – és tartós – képzethez társulnak. Így egymás után minden törzsnél megszületnek a különféle, egyre színesebb hiedelmek és legendák, legelőször a legvérengzőbb állatok elnagyolt képében (jó példa erre a kínai, máig élő és ünnepelt legenda í Nijan szörnyről). Később a már iparkodó embert fenyegető természeti gondok és csapások nyomán kezdenek megjelenni a folyók és a hegyek szellemei, Ahogy pedig terebélyesednek a kormányzati formák, uralkodnak jó és rossz királyok, gyarapszik és erősödik a jó és a rossz, megjelennek az ember képére istenek. Ezeknek se szeri, se száma a világon, de még egy-egy műveltebb népnél is százával vannak (India, Görögország). Végül a jellemzően hierarchikus államformában élő ember nagy része kialakítja magának az egyisten hitét. Ami viszont a döntő ebben a korszakban az, hogy a félelmekből és tudatlanságból gyúrt képzetek nem vudu-babának szolgáltak, amelyeken az ember kiélhette haragját, bosszúját, hanem egyre inkább nöttek, szeszélyeskedtek. Egyre inkább elérhetetlen hegyekbe vonultak vissza, vagy éppenséggel az egekbe vagy a túlvilágba. Ezzel párhuzamosan jelentkeztek szolgálatukra egyes, többé-kevésbé megvilágosodottnak nevezett emberek. Így az emberi képzetek húsvér képviseletet kaptak, amelyek sajátos tervek szerint mozgásba hozták a képzetek mögött húzódó valóságos természeti és társadalmi erőket. Ez a vallások időszaka, amikor az emberek kénytelenek voltak, a közhatalom növekvő zsarnoksága mellett, a nem kevésbé szigorú vallási atyáskodásnak is hűségesen és alázatosan megfeleljenek. Így az ember által teremtett istenek átvették az uralmat teremtőjük felett.

A harmadik korszakában az emberi intelligencia megteremti a mesterséges intelligenciát. Újra teremtési aktus, minden bizonnyal veszélyesebb (önveszélyesebb az ember számára), mint az istenek megteremtése. A legtöbb ember most fogja a fejét, amikor a 21. század 20-as éveiben látványosan berobbant a „csetbot” („csevegő robot”). Közben érdemes észbe kapni, hogy a mesterséges intelligencia majdnem olyan idős, mint a természetes. Példa ősi mesterséges intelligencia a dobókocka, amely csakugyan képes arra, amire az ember nem: mondani egy véletlen számot. Durvább megjelenése a prokrusztészi ágy, amely eldöntötte a abba fektetett utazó sorsát. De a mesterséges intelligencia ezer és millió hétköznapi megvalósítása az ember által elhelyezett – hol agyafúrt, hol primitív – csapda is, beleértve a taposóaknát is. Forradalmi újdonságot kétségtelenül a számítógépek, illetve működésükhöz nélkülözhetetlen számítógépes programok megjelenése hozta a 20. század második felében. Ez olyan mennyiségi ugrást eredményezett az emberi agyi munka gépesítésében, amely immár minőségi ugrást is hoz. Steril gyári szalagokon születnek új, sok vonatkozásban erősebb agyak, amelyek egyből az emberi agyak bióintenetét felülmúló hálózatokat hoznak létre. Az informatika szédületesen fejlődik és még szédületesebben nyomul az emberi létezés minden elemébe, az országos villamoshálózatok irányításától az otthoni hűtőszekrény felügyeletéig. A számítógépes rendszerek hada jelenleg jellemzően hűségeseb szolgálja az embert, de kompetenciája hihetetlen mértékben nő, így hamarosan nem csak hűségesen szolgál, de egy kicsit hűségesen uralkodni is kényszerül rajtunk. Végül is az emberi tömegben annyi a lusta, rendetlen vagy éppen korrupt egyed.

Ahogy láttuk, az ember három korszaka jelentős átfedésben van. Az ember három fő művének folyamatosan összefonódik, hol segíti, hol hátráltatja egymást. Egyébként is bonyolult a három antropológiai réteg viszonya. Világos, hogy az eredeti főmű, az ember teremtése a legfontosabb – az ember számára. És ebben a kozmikus küldetésben még az út elején járunk. Egyre erősebb tudattal és egy erősebb öntudattal is. Ugyanakkor egyre nagyobb az igény is arra, hogy higgyünk az emberben. Hogy higgyünk, hogy nem vagyunk az általunk teremtett istenek játékszerei, és nem leszünk fölösleges zavaró tényező a Világ Mesterséges Intelligenciája számára.

 

* * *

 

Ember és emberhit 12 tételben – Hetedik tétel

 

7. A hit ereje és szerepe

Az ember tud és hisz dolgokat. A hétköznapokban többnyire nem tesz különbséget a kettő között. Viszonylag egyszerű, begyakorolt feladatok, de még több társadalmi szokások és szabályok foglya. Ez egy valóságos gyakorlat rabszolgaság, amely alul keveseknek sikerül kibújni és szabad szellemként bolyongani, Ez a gyakorlati rabság lehet néha többé-kevésbé komfortos kényszer, de gyakran kemény uralom vagy éppenséggel durva zsarnokság. De mindedig esetben kialakul az emberi hit-elemekből egy összefüggő hitrendszer, amely meghatározó szerepet tölt be az egyes emberek és a társadalom egészének az életében.

A hitrendszerek hosszabb időn keresztül alakulnak ki, és kisebb-nagyobb mértékben kénytelenek is változni, alkalmazkodni a változó világhoz. Mégis állandóságra és stabilitásra, de különösen ennek érzetére törekednek, azt kifejezve, hogy az abszolút és örök igazságot képviselik. Ez a magyarázata annak, miért döntően hitelemekből, és nem tudáselemekből épülnek. A tudás ugyanis bizonyítás és a cáfolat dinamikus eredménye, bármikor megváltozhat. A hit pedig szívósabb anyag: ha szilárdan hiszek valamiben, semmilyen bizonyítékra nincs szükségem, és semmilyen cáfolatot nem fogadok el. A dolog el van intézve azzal, hogy a hitem egy magasabb rendű igazság.

 

* * *

 

Ember és emberhit 12 tételben – Hatodik tétel

 

6. Tudás és hit

 

Nem az eszközök és a tűz használata, hanem a tudás használata tette az embert egy civilizáció építőjévé, a szellem letéteményesévé. Kezdetben volt a gyakorlati tudás, amely idővel olyan hatalmassá vált, és olyan új kihívások elé állította az embert, hogy neki meg kellett teremtenie az elméleti tudást. Ezzel megszületett a tudomány. A tudást és a tudományt, mint a civilizáció alappillérét részletesen bemutatja A civilizáció c. kötet.

Vajon tudás és hit egymás ellentéte lenne? Ilyen egyszerűnek látszó kérdésekre azért nehéz egyszerűen válaszolni, mert a hétköznapokban a szavakat ezer értelemben használjuk. Különösen érvényes ez a hinni és hit szavakra. Micsoda különbség van egy vallási fanatikus „hiszem”-je és aközött az „azt hiszem”, amit a férj mond az autóban a feleségének, aki azt kérdezte tőle, hogy indulás előtt kikapcsolta a televíziót.. Az egyik esetben a hiszem tudást is jelent, de valami mást is, ami több, fontosabb a (szimpla vagy formális) tudásnál. Csakugyan, „normális” esetben tudjuk is, amit „szilárdan”. Bár igen gyakori, hogy arról, amit valaki „szilárdan” hisz, igen halovány fogalma van. Sőt szigorú teológiai vélemény szerint nekünk, embereknek nem is lehet igazi fogalmunk Istenről, aki annyira abszolút és tökéletes, hogy ez felfoghatatlan. Azt csak forrón és erősen hinni lehet.

Azt is ki lehet mondani, hogy a tudományos állítás újra és újra elvégezhető tudományos igazolást igényel, még egy hittétel nem. Ez nem azt jelenti, hogy elfogadható kellő komolysággal és tisztelettel bármilyen vélekedés. Az emberi értelem elvárja minden hittétel kellő tudományos alátámasztását. Megszívlelendő alapelv, hogy a tény kevés, a vélemény sok. A tényeket hitelesíteni kell, a véleményt és a hitet tudományosan alátámasztani kel. Mind a kettő a tudomány feladata.

 

 

Tudok és hiszek

Tudom, amit meg tudtam tudni az emberről.

Tudom, hogy az ember sok jót és sok rosszat tett, és tesz ma is.

Tudom, amit meg tudtam tudni a világról.

Tudom, hogy a világ sok jót és sok rosszat tartogat.

Tudom, amit meg tudtam tudni a tudásról.

Tudom, hogy a tudás elősegítheti a jót, és elősegítheti a rosszat is.

Hiszek az emberben.

Hiszem, hogy az ember esély arra, hogy több legyen a jó, mint a rossz.

Hiszek a világban.

Hiszem, hogy az ember lehetőségei a világban kimeríthetetlenek.

Hiszek a tudásban.

Hiszem, hogy képesek vagyunk minden kérdésre választ találni.

Hiszek a munkában.

Hiszem, hogy a szabad munka boldoggá tesz.

Hiszek a teremtésben.

Hiszem, hogy mindent megteremthetünk, ami értelmet az életnek, és örömet a létezéshez.

Hiszem, hogy teremthetünk békét a Földön, és azt Paradicsommá tesszük.

 

* * *

 

Elérni az elérhetetlent

 

The impossible dream - Man of La Mancha - Brian Stokes Mitchell - 2003

Ember és emberhit 12 tételben – Ötödik tétel

 

5. Kudarcok és sikerek, az örök újra kezdés

 

A bámulatos gazdagságban rendelkezésünkre álló értékkekkel és eszményekkel egy nagy, komoly gond van: ezek mind hihetetlenül nehezen érvényesíthetők a nyers valóságban. A létezés szüntelen, és gyakran durva, kíméletlen harc az életért, és az első, amit a legtöbb ember felad a harcban, az éppen az értékek és az eszmények. Szerencsére nem mindig és nem mindenki tesz így, és bizonyára ez a civilizációtöretlen haladásának a kulcsa. Sok hős, lovag, bölcs, mester, forradalmár, igaz ember nem árulja el az értékeket és az eszményeket. És néha győznek, de mindig hagynak példák, amelyek újabb és újabb embereket hívnak maguk közé.

Az emberiség történelmében látszólag egy sikerre száz kudarc esik. Csakhogy a kudarc nagyrésze fontos tanulság, lecke vagy éppenséggel hasznos kísérlet, megkerülhetetlen erőfeszítés, tudatosan vállalt erőfeszítés. A kovács sem alakítja a kardot egy ütéssel.

Ugyanakkor mindenkinek adatik alkalom megtapasztalnia, hogy erőfeszítései eredménytelenek, akármennyire fontos vagy vágyott a cél. Ezt drámai erővel festi a Sziszifuszról szóló görög legenda.

A jellemző, mondhatni a természetes, hogy az ember életében váltokaznak a kisebb-nagyobb kudarcok és a kisebb-nagyobb győzelmek. Felelősségünk ezt helyesen megélni: nem elkeseredni a kudarcok miatt, nem elbizakodni a győzelmek miatt. És mindig messzebbre tekinteni. Tartsuk észben az élet – látszólag szeszélyes, öntörvényű – játékát, és mindig jusson eszünkbe Pürrhosz látnoki figyelmeztetését: „Még egy győztes csata, és elveszítjük a háborút!” De még inkább arra, amit Szuvorov talán nem mondott ki, de amiben hitt, és ami fényesen sikerült: „Még egy vereség, és megnyerjük a háborút!”

 

* * *

 

Ember és emberhit 12 tételben – Negyedik tétel

 

4. Közösségi eszmények

 

Teljesen természetes, hogy a belső világunk mellett a külvilág is kap eszményeket.

Az első igazán jelentős ilyen eszmény bizonyára a túlvilág. Erre az eszményre óriási szüksége volt a tudatra ébredt embernek, aki gyerekesen képtelen volt megbirkózni a halál tudatával. Vélhetően sokáig ez egy természetes, csak éppen láthatatlan része volt a Földnek, ahol az élet – remélhetőleg jobb feltételek mellett – tovább folyik. Ezért fontos volt minden lehetséges jóval ellátni a halottat.

Jóval később, a földi társadalmi antagonizmusok erősödésével párhuzamosan az egysége, „demokratikus” túlvilággal szemben kialakult a Paradicsom eszménye és a Pokol „anti-eszménye”, mind a kettő a maga pazar folklórjával és mitológiájával.

Idővel a túlvilági eszmények mellett egyre markánsabban kezdtek kialakulni az evilági, de a múlt felé forduló eszmények. Ezek nagy részét „az elveszett hajdani aranykor” címmel foglalhatnánk össze. Ide tartozik az Édenkert bibliatörténete is. Ehhez képes Platón tudósítása a csodálatos Atlantidáról szinte tudományos közlés.

Végül az egyre öntudatosabb ember a jövő felé fordul, és egymás után születnek hol inkább tudós, hol inkább irodalmi víziók eszményi társadalmakról, amelyek utána nagy hatással voltak az emberek gondolkodására és cselekedeteire.

Figyelemre méltó, hogy ezek a konstruktívnak mondható eszmények a szolidaritást, az összetartozást, a hűséget a közösséghez veszik természetes alapnak.

 

* * *

 

Ember és emberhit 12 tételben – Harmadik tétel

3. Embereszmények

Az értékeknek és eszményeknek van egy külön csoportja, azoké, amelyek közvetlenül az emberre vonatkoznak. Érthető módon azok hatása vágyainkra, terveinkre és cselekedeteinkre különleges.

Először is itt vannak az ember számára legfontosabb értékek, kezdve magával az élettel. Az élet teljességégéhez pedig elengedhetetlen az egészség, az erő, a szabadság, a szeretet, az öröm, a boldogság, és igen, a hit és a remény. Ami különösen figyelemre méltó: ezeket az értékeket szinte minden ember ismeri, átérzi, tiszteli és becsüli. Alig van a tudat más része, ahol ilyen egyetértés uralkodna.

Egészen más a helyzet az emberi eszmények terén. Ez abból az alapvető, evolúciós szempontból forradalmi igényből adódik, hogy az ember nem csak a világot, hanem saját magát is szeretné megváltoztatni. Ez egyszerre cél és eszköz. Ha jobbá és erősebbé teszi magát, az ember nagyobb eséllyel eshet neki tervei megvalósításának, így a magam jobbítása eszköz a munkámhoz, De jobbá, erősebbé válni önmagában is siker, önbizalom, büszkeség, öröm.

A jobb, erőseb lét nem mérhető egy-néhány paraméterrel. Itt jelennek meg a komplex embereszmények. Eredetük bizonyára az többé-kevésbé idealizált ősök és a még inkább idealizált vezérek mintáiból születtek, de hamar elterjedtek a társadalmi létezés minden szintjén, mérhetetlen befolyást gyakorolva mind az egyes emberek, mind a társadalom és annak formáinak fejlődésére. Beszédes és tanulságos a következő válogatás, akármennyire is részleges.

 

A hős: A hős egy olyan személy, aki nagy tetteket hajt végre, amelyek mások javára szolgálnak. A hősök gyakran megjelennek a legendákban, a népmesékben, a művészetekben. Általában rendkívüli bátorsággal, erővel és intelligenciával, nem ritkán különböző természetfeletti képességekkel is rendelkeznek. Egy példa hősökre: A görög mitológiában az argonauták egy csoport hős volt, akik Jasont kísérték el a Kolkhiszba az Aranygyapjas bárányért.

Lovag: A lovag megint olyan embereszmény, amely a legtöbb kultúrában ismert. Különösen színes formákban jelenik meg Európában, ahol az elmúlt kétezer évben megszámlálhatatlan legenda és irodalmi mű főhőse. A bátorság, az erényre, a tisztesség mintaképe, a nők és a gyengék, az igazságtalanság áldozatainak önzetlen védelmezője. Így a lovag a hős egyik sajátos válfaja.

Don Quijote: Cervantes híres regényével ki akarta gúnyolni a lovagok korabeli kultuszát, de különösen az akkor burjánzó olcsó romantikus lovagregényeket, de a kissé zavaros elméjű, álomvilágban élő hőse egy új halhatatlan embereszményt testesített meg: a mások bajai iránt végtelenül érzékeny, jó melegszívű, bátor és becsületes ember, az álmodozó, aki számára nincs lehetetlen.

Az önmegvalósító ember: Az önmegvalósító ember egy olyan személy, aki teljes potenciálját kibontakoztatja. Az önmegvalósító emberek gyakran megjelennek az irodalomban, ahol gyakran olyan tulajdonságokkal bírnak, mint az egyéniség, a kreativitás és a szabadság. A kínai kultúrát átszővő taoizmusban az önmegvalósító ember eszményét gyakran a taoista mesterek képviselik.

A bölcs: A bölcs ember egy olyan – többnyire idős – személy, aki nagy tudással és tapasztalattal rendelkezik. A bölcs úgyszintén legendákban, népmesékben, a művészetekben, de filozófiai szövegekben is megjelenik. A bölcs segit tisztán látni, megoldani nehéz problémákat és dilemmákat. A hinduizmusban a bölcs ember eszményét gyakran a guruk képviselik.

Az igaz ember: Több legendában is előfordul, mint a jó, az igazságosság és minden erény tökéletes, de szerény képviselője, akinek érdemeit gyakran a környezetük fel sem ismeri. A Talmudban az olvasható, hogy a Földön mindössze 35-en vannak, de még Isten sem tudja, kik azok (és mivel őket nem szeretné elpusztítani, megkegyelmez az emberiségnek).

A szent ember: A szent ember minden kultúrában jelen van igen különböző formákban, Közös az, hogy a szent a jóság megtestesítője. Eltérések vannak az egyéb jellemző tulajdonságok súlyában. Ilyenek a szeretet, a mások szolgálata, az önmegtagadás, az aszketizmus, a tökéletesség, a hűség, a lelki erő.

A tiszta ember: A tiszta emberek több legendában, hagyományban és vallási mozgalomban találhatók. Ezek olyan emberek, akik megtisztultak bűneiktől, megszabadultak hibáiktól, minden emberi gyarlóságtól, így mások tanítására és vezetésére hivatottak. A tisztaemberek voltak a közösségek vezetői a bogumiloknál, kataroknál és rokon mozgalmakban.

Néptribun: A néptribun egy olyan személy, aki más emberek, embercsoportok vagy igen gyakran az egész nép a nép érdekeit képviseli, védelmezi. Ilyen emberek mindig és mindenhol akadtak, de ez a szerepkör a Római birodalomban lett hivatalos funkciói. A birodalom bukásával ez a hivatal is megszűnt, és csak a 20. században tért vissza ombudsman néven, többnyire bürokratikusan szabályozva. Ettől függetlenül minden korban felléptek igazi, bátor és elszánt, hivatalos jogokkal nem rendelkező, de gyakran nagyhatású néptribunok. Ezek nem ritkán a társadalom alsóbb rétegeiből származnak, és tudják, hogy sorstársaiknak milyen nehézségeket kell leküzdeniük a mindennapokban.

Népvezér: A népvezér egy olyan vezető, aki képesek fellelkesíteni és vezetni az embereket. A népvezérek jellemzően olyan emberek, akiknek erős személyiségük és meggyőződésük, világos céljaik, kiváló taktikai és stratégiai érzékük van.

Forradalmár: A forradalmár olyan személy, aki a társadalmi gyakorlat egy fontos részének vagy a társadalom egészének a megváltoztatásáért harcol. Néha a harc a fennálló rossz (igazságtalanság. elnyomás, kizsákmányolás, korrupció) ellen, néha egy jobbító terv megvalósítására irányul. Ezt a harcot, ha látványos eredményeket ér el, forradalomnak nevezik. Az lehet békés vagy erőszakos, ami nem mindig a forradalmárok szándékától függ.

Mester: A mester olyan ember, aki felsőfokon végzi hivatását, ezzel kisebb-nagyobb mértékben jobbá teszi a világot, példát és inspirációt ad a többieknek. Mesterek vannak minden emberi fizikai és szellemi foglalkozásban.

Vállalkozó: A vállalkozó a modern idők egyik új embereszménye. Olyan ember, aki gyakran semmivel kezdi üzleti tevékenységét, de egyre jelentősebb sikereket ér el. Új termékeket, szolgáltatásokat, technológiákat talál ki, amelyek révén kisebb-nagyobb körben jobbá teszi az életet, sok embernek munkát ad. Az igazi vállalkozó intelligens, kreatív, egyszerre óvatos és merész. Érzékeny a társadalmi igényekre és problémákra.

Szocialista embertípus: A szocialista embertípus eszménye a 20. században létrejött szocialista társadalmakban lett népszerű. Inkább etikai-ideológiai elvárás, mint valóságos embertípus, de nem vonható kétségbe, hogy ezekben a társadalmakban sokan jószándékúan igyekeztek megközelíteni ezt az eszmény. A szocialista embertípus magában foglal szinte minden emberi erényt.

Szuperember: A szuperember fogalmának csíráit már számtalan ókori legendákban, de leghatásosabb kidolgozását Nietzschénél találunk. Ő szerinte a szuperemberek nem követik a hagyományos értékeket, hanem új értékeket teremtenek, képesek legyőzni saját korlátaikat, és új lehetőségeket teremteni maguknak, képes az önfeláldozásra: A szuperemberek képesek feláldozni önmagukat a nagyobb jó érdekében. Ez az eszmény igen eltérő reakciókat vált ki a mai világban, ahol soha nem látott kihívásokkal találjuk szembe magunkat. A hadigépezetek valóságos tervei szuperkatonák kifejlesztéséről rémületet keltenek, ugyanakkor az immár permanens tudományos-technikai forradalom csakugyan vakamiféle igazi szuperemberek megjelenését vetíti előre.

 

Már ebből a távolról sem teljes listából látszik milyen imponáló gazdagságot teremtett az emberi civilizáció lehetőségekben, követendő mintákba, inspirációban, motiváló erőben.

 

 

* * *

 

Ember és emberhit 12 tételben – Második tétel

 

2. Értékek és eszmények

 

A jó milliókat motivált az emberiség egész történelme során, így azok megszámlálhatatlan értéket és eszményt teremtettek. Ez a csoda a jó lényegéből fakad. A rossz erre képtelen. A rossz a cselekvésben éli ki magát. Ugyanakkor a rossz ember gyakran ravasz is. Felfogja az értékek és eszmények erejét, ezért állandóan próbálja ellopni és saját céljaira kihasználni azokat. Ehhez egyre bonyolultabb és egyre agresszívebb technikákat fejleszt ki: az ősrégi populizmus és demagógia után ma agymosást, ideológiai diverziót, manipulációt.

Így különösen nagy felelősség hiteles, szüntelenül megtisztuló és gazdagodó formában őrizni értékeinket és eszményeinket. Ehhez ismerni és vigyázni kell azok forrásait is, ahogy a tiszta víz forrásaival tesszük.

Fontos megnevezni a legértékesebb vagy legnagyobb hatású szellemi forrásainkat. Ezek:

– felvilágosodás (a szellem kultusza),

– racionalizmus (az ész kultusza),

– pozitivizmus (a pozitivizmus kultusza),

– konzervatizmus (a rend kultusza),

– liberalizmus (a szabadság kultusza),

– humanizmus (az ember kultusza),

– irenizmus (a béke kultusza),

– szocializmus (az igazságosság kultusza).

 

Ezek a források felbecsülhetetlen segítséget biztosítanak a jobb holnap megtervezéséhez és felépítéséhez, de a sikerhez nélkülözhetetlen minden új nemzedék akarata, kreativitása és szorgalma.

 

 

* * *