Kell-e egyháza az emberhitnek?

Van. amit az emberhit nem akarhat átvenni a múlt vallásaitól.

De bőven van, amit indokolt átvenni.

Ha ezt nem tenné meg az emberhit, vákuum jelentkezne a társadalmi életben, és azt valami kitöltené. Tisztátalan kísérletekből soha nem volt hiány.

Mi nem akar lenni az emberhit? Nem akar hatalom lenni, nem akar hierarchizált, tekintélyelvű szervezet lenni. Nem akar üzlet lenni. Nem akar ópium lenni.

Mit akar az emberhit?

Jó közösségi formákat.

Jó életútmutatást, új életmóddal, új hagyományokkal.

Új tisztességet és tisztaságot.

Új értékrendet.

Új ünnepeket és kultúrát.

új felvilágosodást.

Saját házakat és templomokat, amelyek az ember házai és az ember templomai.

Az akarat itt van előttünk, világos és hívó.

Hív engem, hív téged, hív mindenkit.

Bizonyára kezdetben keveseknek lesz bátorsága meglátni és megérteni.

De ezek a kevesek megmenthetik az embert.

 

* * *

  

Szent az alap

A nagy vallásoknál megszokott, szinte elvárt dolog a szent könyv vagy könyvek megléte.

Nem, szent könyvek megléte nem szó szerint, különösen nem jogilag elvárt dolog.

Elég baj, kellene mondani erre.

Mert miféle vallás az, amely nem tud szilárd alapokra hivatkozni? Szilárd alapokra épülni?

Sőt, tovább megyek: miféle politikai párt, amely nem hivatkozik „szent könyvekre”?

Vicces, bolond elképzelés?

Szerintem meg éppen fordítva. Vicces, bolond, mi több, veszedelmes dolog, ha egy vallás vagy egy ideológiai párt nem jelöl meg „szent” műveket. Hiszen, látjuk is, szent könyvek nélkül egy vallás, kiváltképpen egy párt a parttalan demagógia, szómágia kabaréja.

Az más – bár távolról sem kevésbé fontos – kérdés, hogy milyen erkölcsi, etikai, kulturális, és bizony, jogi elvárásaink kellene legyenek az ilyen státuszra szánt könyvekkel szemben.

Lehet-e vitás, hogy egy olyan írás, amelyben az szerepel, mint isteni útmutatás, vagy ideológiai üzenet, hogy „öld meg”, nem jöhet számításba szent könyv gyanánt?

És ha fel kell mutatni ilyen alapot, az Emberhit büszkén kijelentheti: igen, nekem van ilyen alapom, azaz szent könyvem, és ez A civilizáció című írás.

* * *

Merjünk!

Amióta van istenhit, van kétkedés is, van istentagadás is. Ez utóbbi pedig sokáig életveszélyt jelentett hirdetői számára. A vallástörténelem keserű iróniája (ha lehet egyáltalán iróniáról beszélni a gyalázat tengerében), hogy bizonyára nagyságrendekkel többen fizettek életükkel azért, mert másképpen hittek, mint ahányan – tudatos, vélt vagy csak rájuk fogott – istentagadásért.

Akárhogy legyen, adjunk hálát az égnek, hogy a Felvilágosodás óta Európa és Észak-Amerika egy kisebb részén már nem elfogadott dolog ölni az istentagadásért. De míg itt is erős része az autoriter társadalmaknak maradt meg a vallás, mind a mai napig. Csak a kommunista forradalmak nyomán indult meg olyan társadalomépítés, amelynél az ateizmus irányelv lett. A forradalmak egy része elbukott, más része folytatja. Kelet-Európában, így Magyarországon is elbukott az ateista kommunizmus. És ahogy gyakran szokott lenni, a restauráció messzire elleng az ellenkező irányba.

Csakhogy a kicsiny kelet-európai visszarendeződések belekerülnek nagyobb, világméretű örvényekbe. Új veszélyek, a kiszolgáltatottság megannyi új drámai formái globális szinten csapnak össze, Nem, nem a kultúrák csapnak össze, hanem a vallásosságtól is csöpögő modern barbárságok csapnak össze.

De mire valók mindebben az emberek?

Ébresztő, ember!

Dobd el azt a mankót, amit csináltál magadnak a vallásból. Ami jó benne, rakd át a hagyományok és a művészetek polcára. Te ember vagy. Merj tudni, merj teremteni. És higgy magadba!

Nem számíthatunk arra, hogy a modern barbárságok talajt veszítenek, amíg mindenki – és a nyájas hatalom buzdítására egyre jobban – kapaszkodik „vallásos gyökereibe”. Ne légy gyökér! Légy békeág! – ha szabadna újra szóhoz engedni az iróniát ebben a dermesztő időszakban.

De hiába a dermesztő hideg, a dermesztő sötétség, a dermesztő fenyegetettség!

A bátorság, a merészség ilyenkor érték.

Igen, merjünk tudni/ Merjünk összefogni! Merjünk cselekedni!

Merjünk emberek lenni!

* * *

Misztérium és racionalizmus

Sokan azt hiszik, hogy a misztika és racionalizmus a legnagyobb ellentét, az ellentét par excellence. Tűz és víz. Nem is ellenfelek, hanem ellenségek.

De vajon mi a misztika? Mi a misztérium?

Meglehetne kockáztatni azt a feltételezést, hogy sokak számára a legnagyobb misztérium maga a misztérium jelentése. Igaz, senkit nem lehet akadályozni abban, hogy bármit is saját kedve szerint értelmezzen, így bárkinek lehet saját elképzelése a misztériumról. Ez nem is olyan nehéz, végtére irodalom, filmművészet, bulvársajtó hatalmas mennyiségben ontja az élményanyagot, a lélekgyógyászokról és a prédikátorokról nem is beszélve.

Csakhogy az, ami igazán fontos, és igazán méltó a misztérium elnevezésre, valami valóságos, ezért megértése érdekében kénytelenek lennénk visszafogni szilaj szubjektivitásunkat.

Misztérium az, amit nem ismerünk, nem látunk, de érezzük, hogy van, hogy szükségünk van rá. Mint például egy vallásos ember számára az Isten.

Vagy szerelmes ember számára a szerelme.

Vagy a kutató, felfedező ember számára a titok.

A vallásos ember számára a vallási misztérium Isten megtapasztalása.

Ahány megtapasztalás, annyi beszámoló, és még több konklúzió, bár nem vitás, hogy a domináns vélemény: Isten felfoghatatlan.

Ezzel szemben a racionalizmust valló tudó ember tudja, hogy elért tudása véges, és az ismeretlen veszi körbe. Az ismeretlen, ami nem triviális, nem némi rutinszerű erőfeszítés árán bekebelezhető szomszéd terület. Az ismeretlen egy minőség, egy sors – és főképpen az, amivel mi ketten egy kerek dolog lennénk. Én vagyok egy férfi, az ismeretlen egy nő, és a misztérium az az erő, amely vonz minket egymáshoz.

A misztérium a racionális ember önbeteljesülési aktusa. Olyan önbeteljesülés, amely felszabadítja mind a transzcendencia fogságából, mind az önámítás csapdájából.

Megtapasztalása viszont nem egyszerű feladat. Hosszú út vezet hozzá, bizonyára sok út. De ezeken végig kell menni.

* * *

Hit és erkölcsi kódex

Megszámlálhatatlanul sok erő és körülmény játszik szerepet abban, ami történik a világon. A rendszerint minden mást legyőző anyagi érdek mellett az egyik legnagyobb társadalmi erő a vallás. Az emberiség érdekében különösen fontos lenne rávenni a ma létező vallások vezetőit, hogy egy közös erkölcsi kódex elfogadásával új, békés fejezetet nyissunk az ember történetében.

Aki ismeri a vallások világát – és ki ne ismerné – tisztán látja egy ilyen feladat nehézségeit, de éppen a végső cél érdekében fontos hinni, és főképpen dolgozni a sikerért.

Az Emberhit nem kíván kész tervezettel indítani ezt a kezdeményezést, e helyett megpróbálja saját etikai kódexét kidolgozni. Ennek jelentősége olyan nagy, hogy fel sem merülhet az, hogy mintegy ihletre fogalmazzunk egy végleges szöveget. Nem szentírást adunk közre, hanem egy első vázlatot. A közösség, az élet hozzá fog segíteni majd lépésről lépésre kidolgozni azt az útmutatót, amelyre szükség van.

Bízunk benne, hogy ez megkönnyíti majd az igazán nagy és nehéz vállalkozást: a vallások közös erkölcsi kódexének megalkotását.

Az Emberhit erkölcsi kódexe

1. Az Emberhit tudomásul veszi, hogy vannak emberek, akik azonosulnak tanításaival, vannak, akik egyes tanításaival egyetértenek, másokkal nem, és végül vannak, akik egyetlen tanításával sem azonosulnak.

2. Az Emberhit nem tartja bűnnek, ha valaki nem ért egyet tanításaival.

3. Az Emberhit nem tartja bűnnek, ha valaki megváltoztatja véleményét bármilyen tanítással kapcsolatban.

4. Az Emberhit bűnnek tartja, ha valaki vagy valami azt tanítja, hogy meg kell büntetni azt, aki nem azonosul valamilyen tanítással, vagy azonosulását megváltoztatja.

5. Az Emberhit azt tanítja, hogy az emberek testvérek, az emberiség egy család; ezért bűnnek tartja, ha valaki vagy valami egyesek felsőbbségét, mások alsóbbrendűségét tanítja.

6. Az Emberhit azt tanítja, hogy a tudás segítségével minden vélemény- és érdekkülönbség békésen és korrekt módon elrendezhető, ezért bűnnek tartja, ha valaki vagy valami megnehezíti a vélemény- és érdekkülönbségek békés elrendezését, ellentéteket és békétlenséget szít.

* * *