Amióta
van istenhit, van kétkedés is, van istentagadás is. Ez utóbbi pedig sokáig
életveszélyt jelentett hirdetői számára. A vallástörténelem keserű iróniája (ha
lehet egyáltalán iróniáról beszélni a gyalázat tengerében), hogy bizonyára
nagyságrendekkel többen fizettek életükkel azért, mert másképpen hittek, mint
ahányan – tudatos, vélt vagy csak rájuk fogott – istentagadásért.
Akárhogy legyen, adjunk hálát az égnek, hogy a Felvilágosodás óta Európa és
Észak-Amerika egy kisebb részén már nem elfogadott dolog ölni az
istentagadásért. De míg itt is erős része az autoriter társadalmaknak maradt
meg a vallás, mind a mai napig. Csak a kommunista forradalmak nyomán indult meg
olyan társadalomépítés, amelynél az ateizmus irányelv lett. A forradalmak egy
része elbukott, más része folytatja. Kelet-Európában, így Magyarországon is
elbukott az ateista kommunizmus. És ahogy gyakran szokott lenni, a restauráció
messzire elleng az ellenkező irányba.
Csakhogy a kicsiny kelet-európai visszarendeződések belekerülnek nagyobb,
világméretű örvényekbe. Új veszélyek, a kiszolgáltatottság megannyi új drámai
formái globális szinten csapnak össze, Nem, nem a kultúrák csapnak össze, hanem
a vallásosságtól is csöpögő modern barbárságok csapnak össze.
De mire valók mindebben az emberek?
Ébresztő, ember!
Dobd el azt a mankót, amit csináltál magadnak a vallásból. Ami jó benne,
rakd át a hagyományok és a művészetek polcára. Te ember vagy. Merj tudni, merj
teremteni. És higgy magadba!
Nem számíthatunk arra, hogy a modern barbárságok talajt veszítenek, amíg
mindenki – és a nyájas hatalom buzdítására egyre jobban – kapaszkodik „vallásos
gyökereibe”. Ne légy gyökér! Légy békeág! – ha szabadna újra szóhoz engedni az
iróniát ebben a dermesztő időszakban.
De hiába a dermesztő hideg, a dermesztő sötétség, a dermesztő fenyegetettség!
A bátorság, a merészség ilyenkor érték.
Igen, merjünk tudni/ Merjünk összefogni! Merjünk cselekedni!
Merjünk emberek lenni!
*
* *
