Szép,
patetikus képzet, hogy mi vagyok sorsunk kovácsa. Ugyan sokszor hevítjük a
vasat, ütjük, és ütjük, amikor kell, vízbe mártjuk, fényesítjük. De még
többször észbe kell kapnunk, hogy mi vagyunk a kalapács, néhanapján az üllő.
Kemény játék az emberi sors, sok szereplővel.
Hiú ábránd úgy látni azt, hogy te annak kovácsa vagy.
Valójában minden emberi sors egy regény, ezt kell felismerned.
A te életed a te regényed, és azt te írod, te vagy a szerzője. Te találod
ki minden szavát. Te adod ízét, csengését, értelmét minden szavának.
Tőled függ, érdemes-e ezt a regényt elolvasni.
Életed regényét soha senki nem fogja elolvasni.
Mindegy.
Akkor is az a legfontosabb: legyen érdemes elolvasni, legyen méltó arra,
hogy elolvassák.
Ha az, egy-egy mondat belőle is ajándék.
Fény. Melegség. Erő. Öröm.
*
* *
