11. Az emberhit története
Minden
létező az, ami, ami az önmagunkba vetett hit csirája. Az atom is hisz magában,
atomhittel rendelkezik.
Ami óta az emberhez vezető majom már nem az
emberhez vezető majom, hanem ember, emberhit is van. Idővel, a sok győzelem és
a még több kudarc hatására ez az emberhit árnyaltabbá vált. Különösen
bonyolulttá, ellentmondásossá tették a helyzetet az a különféle istenhitek
évezredei. Mégis az emberhitnek, az ember magasztalásának erős hagyományai,
eredményei, példái voltak, vannak.
Amire viszont ma számíthatunk és építhetünk,
az az az új vízió és program, amely a 21. század elején született. Egy pontos
születési dátum is ismert: 2008. január 30., amikor először fogalmazott írásban
az emberhit krédója. Az óta több új tanulmány, cikk, levél is született. Rövid
ismertető került be A civilizáció c.
műbe is. Gyarapodott az emberhit bemutatása az interneten is. Kezdetben főleg a
Változó Világ portálon, később saját blogot is kapott, illetve helyet a
szociális médiákban. Nem rgen kezdte működését a saját weboldala.
Ami a természetes folytatása az eddigi
elsősorban szellemi munka: elkezdődött az Emberhit
Világszemléleti Egyesület szervezése.
* * *