8. Mi az ember?
Mielőtt
rávennénk az embert az emberhitre, fontos lenne – nagy vonalakban – tisztázni
az egyik legbonyolultabb kérdést: mi valójában az ember?
Bizonyára
sokak számára elfogadható, és kielégítő válasz volna az, hogy az ember nem más,
mint egy többé-kevésbé jól dresszírozott majom. Bizonyos vonatkozásokban ez nem
állna messze az igazságtól, de lássuk be, hogy az a kicsiny különbség majom és
ember között az általunk ismert egyedülálló civilizáció. Hogyan, minek
köszönhetően sikerültez a bámulatba ejtő teljesítmény?
Mit
lehet kezdeni az emberi sors mitológiai magyarázataival? A régi és a jelenlegi
hitvallások egy része isteni műnek („projekt”-nek) tekinti az embert, másrészük
kevésbé foglakozik a kérdéssel. Természetesen a bibliai Ádám történet
színtiszta igazságnak, mély értelmű allegóriának is lehet tekinteni, de az
ember megértését inkább a tudományok hatalmas eredményeire alapozzuk. Ezek
szintezése viszont kényes, érzékeny feladat.
Ma,
egy újabb korszak kezdetén új, még megdöbbentőbb perspektívában látjuk az ember
történelmét, annak három nagy történelmi korszakát.
Az
első korszakban az ember megteremtette magát. Megteremtette azt az élőlényt,
amely nem csak észlel, hanem tapasztalatot szerez, nem csak élelmet szerez,
hanem azt megtermeli, nem csak hangot ad ki, hanem beszél, nem csak akar, hanem
tud. Tud, és egyre többet tud. Agyában megjelenik az értelem. Az írással a
könyvek az agy háttértárolót kapnak, miközben a beszéd-írás-olvasás az emberi
agyakat egy hatalmas bió-internetbe kapcsolja össze. Ez a bió-internet egy
csodálatos kulturális tér, amelyben megtelepszik egy mindenható emberi szellem.
Ennek a korszaknak az elején tartunk. Az ember nem egy befejezett mű.
A
második korszakban az ember megteremtette az isteneket. Miért és hogyan tette
meg ezt az ember? Mind a két kérdésre a válasz: a félelem és a tudatlanság.
Minden élőlény állandóan fél, hogy más megeszi, vagy, hogy maga éhen hal, de ez
a félelem egyy természetes ösztön a sok másik között. Egyetlen élőlény nem
életképtelen, beteg tőle. Az értelme, de még csekély értelmű ember félelme más,
nyomasztó, bénító és megbetegítő. Közben a kialakuló értelem nyomán az ember a
veszélyek és fenyegetések egyre nagyobb spektrumával szembesül. Idővel ezek a
veszélyek és fenyegetések valamilyen sajátos – és tartós – képzethez társulnak.
Így egymás után minden törzsnél megszületnek a különféle, egyre színesebb
hiedelmek és legendák, legelőször a legvérengzőbb állatok elnagyolt képében (jó
példa erre a kínai, máig élő és ünnepelt legenda í Nijan szörnyről). Később a
már iparkodó embert fenyegető természeti gondok és csapások nyomán kezdenek
megjelenni a folyók és a hegyek szellemei, Ahogy pedig terebélyesednek a
kormányzati formák, uralkodnak jó és rossz királyok, gyarapszik és erősödik a
jó és a rossz, megjelennek az ember képére istenek. Ezeknek se szeri, se száma
a világon, de még egy-egy műveltebb népnél is százával vannak (India,
Görögország). Végül a jellemzően hierarchikus államformában élő ember nagy
része kialakítja magának az egyisten hitét. Ami viszont a döntő ebben a
korszakban az, hogy a félelmekből és tudatlanságból gyúrt képzetek nem
vudu-babának szolgáltak, amelyeken az ember kiélhette haragját, bosszúját,
hanem egyre inkább nöttek, szeszélyeskedtek. Egyre inkább elérhetetlen hegyekbe
vonultak vissza, vagy éppenséggel az egekbe vagy a túlvilágba. Ezzel
párhuzamosan jelentkeztek szolgálatukra egyes, többé-kevésbé megvilágosodottnak
nevezett emberek. Így az emberi képzetek húsvér képviseletet kaptak, amelyek
sajátos tervek szerint mozgásba hozták a képzetek mögött húzódó valóságos
természeti és társadalmi erőket. Ez a vallások időszaka, amikor az emberek
kénytelenek voltak, a közhatalom növekvő zsarnoksága mellett, a nem kevésbé
szigorú vallási atyáskodásnak is hűségesen és alázatosan megfeleljenek. Így az
ember által teremtett istenek átvették az uralmat teremtőjük felett.
A
harmadik korszakában az emberi intelligencia megteremti a mesterséges
intelligenciát. Újra teremtési aktus, minden bizonnyal veszélyesebb
(önveszélyesebb az ember számára), mint az istenek megteremtése. A legtöbb
ember most fogja a fejét, amikor a 21. század 20-as éveiben látványosan
berobbant a „csetbot” („csevegő robot”). Közben érdemes észbe kapni, hogy a
mesterséges intelligencia majdnem olyan idős, mint a természetes. Példa ősi
mesterséges intelligencia a dobókocka, amely csakugyan képes arra, amire az
ember nem: mondani egy véletlen számot. Durvább megjelenése a prokrusztészi
ágy, amely eldöntötte a abba fektetett utazó sorsát. De a mesterséges
intelligencia ezer és millió hétköznapi megvalósítása az ember által
elhelyezett – hol agyafúrt, hol primitív – csapda is, beleértve a taposóaknát
is. Forradalmi újdonságot kétségtelenül a számítógépek, illetve működésükhöz
nélkülözhetetlen számítógépes programok megjelenése hozta a 20. század második
felében. Ez olyan mennyiségi ugrást eredményezett az emberi agyi munka
gépesítésében, amely immár minőségi ugrást is hoz. Steril gyári szalagokon
születnek új, sok vonatkozásban erősebb agyak, amelyek egyből az emberi agyak bióintenetét
felülmúló hálózatokat hoznak létre. Az informatika szédületesen fejlődik és még
szédületesebben nyomul az emberi létezés minden elemébe, az országos
villamoshálózatok irányításától az otthoni hűtőszekrény felügyeletéig. A
számítógépes rendszerek hada jelenleg jellemzően hűségeseb szolgálja az embert,
de kompetenciája hihetetlen mértékben nő, így hamarosan nem csak hűségesen
szolgál, de egy kicsit hűségesen uralkodni is kényszerül rajtunk. Végül is az
emberi tömegben annyi a lusta, rendetlen vagy éppen korrupt egyed.
Ahogy
láttuk, az ember három korszaka jelentős átfedésben van. Az ember három fő
művének folyamatosan összefonódik, hol segíti, hol hátráltatja egymást.
Egyébként is bonyolult a három antropológiai réteg viszonya. Világos, hogy az
eredeti főmű, az ember teremtése a legfontosabb – az ember számára. És ebben a
kozmikus küldetésben még az út elején járunk. Egyre erősebb tudattal és egy
erősebb öntudattal is. Ugyanakkor egyre nagyobb az igény is arra, hogy higgyünk
az emberben. Hogy higgyünk, hogy nem vagyunk az általunk teremtett istenek
játékszerei, és nem leszünk fölösleges zavaró tényező a Világ Mesterséges
Intelligenciája számára.
* * *
