2016. március 20., vasárnap

A szerető szülő

Annyi triviális vagy éppen enyhe „deviancia” minősült már a tudomány haladtával lajstromozott betegséggé! Gyerekünket nem szeretni – ezt miért nem kezeli az orvostudomány, de főképpen a közerkölcs betegségnek? Gyógyítandó betegségnek!
A napokban láttam egy (külföldi) cikkben ezt a szívbe markoló idézetet egy kislány leveléből: „Apukám, annyira szeretlek! Te miért nem szeretsz engemet?...”

Jogos az óvatosság a hasonló érzelmi kitörésekkel, mert egyáltalán nem biztos, hogy ebben a konkrét esetben az apa valóban nem szereti a lányát. Valóban egy szülő kétféle hibát tud elkövetni, és sűrűn el is követi: vagy túlárad belőle a szeretet, vagy azt nagyon nem tudja kimutatni. De az sem ritka eset, amikor azt kell mondani: az az adekvát helyzetértékelés, hogy a szülő nem szereti gyermekét (és nem az, hogy „szereti, de ez az érzés nagyon mélyen van elrejtve…”)
De kié a felelősség, ha a szeretet nincs jelen, ahogy természetes és jó lenne? Felmenteni semmiképpen nem lehet a nem szerető szülőt, de a legnagyobb hiba az – és fennáll – ha maga a társadalom nem biztosítja azt, amire szükség van: példát, elvárást, segítséget.
Sajnos a szeretet körüli vallási szemforgatás rengeteget ártott a társadalomnak. Nagyrészt a példák hamiskásak, az elvárások elidegenítőek, a segítség álságos.
A szeretet az élet egyik nagy titka. Siratni-temetni nem kell. Csak szolgálni, hogy erősödjék és terebélyesedjék.
Higgyünk az emberben, és neveljünk szerető anyákat és apákat!



* * *

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése