Ahogy
valaki kegyetlenül kimondta: a történelem rémlátomás, amelyből szeretnénk
felébredni. Feledtető álomba kellene zuhanni, és 3000 évig álmodni.
De nem hagy esélyt a valóság.
Vad becslésekbe kezdek. Mert nem a pontosság érdekes most, hanem a lényeg, a
tendenciák, a tanulságok, a kiútkeresés.
Eddig 5 millió nép élt a Földön.
Mi az, hogy nép? A majmokhoz hasonló életet élő ősember-csorda nép? Nem,
azokat valóban még nem kell számolni. Az viszont biztos, hogy a trójai háború
idején élők különböző népekhez tartoznak. Hol húzható a kettő között a határ? A
mai tudásunk szerint 10-15 ezer éve állnak fenn civilizációs formák, így
népekről is beszélhetünk.
Kényes kérdés a közösségi formák tipológiája. Például az említett trójai
háború idején egy görög világról beszélhetünk, de például Itaka lakosságát
külön népnek számítjuk-e? És külön népnek számítjuk-e Trója lakosságát?
Akárhogy is legyen, tudjuk, hogy már régen megszokott dologgá vált egy
másik nép lemészárlását. Ahogy le lett mészárolva Trója lakossága. Nem az első,
és nem az utolsó holokauszt.
A legenda szerint túlélők egy kis csapatának sikerült egészen Olaszországig
eljutni, és megalapítani Rómát, a világ urát.
Milyen sorsra jutott a többi 5 millió nép? Amelyből ma talán 10-20 ezer él?
Le lett volna mészárolva a többi, a valaha élt népek 99,99%-a?
Megint definícióra szorulunk, mert a lemészárlás nem egyértelmű.
Bizonyára nem kivétel, hogy egy népet az utolsó szál emberig lemészároltak,
beleértve a csecsemőket is, de az esetek többségében bizonyára „csak” a
lakosság egy részét (mekkora részét?) mészárolták le, a többieket rabszolgának
vagy éppenséggel valamilyen alsóbb rendű „rajának” hagyták meg. És bizonyára
nagy számban voltak olyan „szerencsés” esetek, amikor a megszállt népet „asszimilálták”.
Hány valaha élt népről mondhatjuk el, hogy holokausztban pusztult el? Hány
népről mondhatjuk el, hogy nem lett holokauszt áldozata, de véres tragédia keretében
veszett el. Hány nép eltűnése mentes borzalmas tragédiáktól?
Iszonytató számok. Iszonytató rémlátomás. Történelem. A valóságos
történelem.
Soha többé! – szeretnénk kiáltani! És felébredni…
Emberek! Nem egy almát ettünk meg vétkesen a sose volt paradicsomban, hanem
5 millió népet ezen a bolygón.
Felébredni?
Tudom, nagyon szeretnéd. Csak nem tudod: miből mibe…
Abból kellene felébredni, hogy neked minden szabad, mert szent a szabadság,
és egyébként is az istened sűrűn bólogat arra, amit csinálsz az ö nevével a
szádon.
Ébredj rá a benned ébredő igaz emberre
*
* *