Az
érzések valamihez kötődnek: tárgyhoz, személyhez, cselekedethez, jelenséghez.
És ez, amihez kötődnek, ahogy jogban szokás mondani: harmadik személy (rajtam
és az érzés mellett). És ez a harmadik tehet mindenről…
Ám sokszor az érzés nagyon erős. Ilyenek ezek az érzések. Csakhogy ha
nagyon-nagyon erősek, önálló életre is kapnak. És igen gyakran fontosabbak
lesznek ezeknél a bizonyos harmadik személyeknél.
Ha jók, nagyon megörvendeztetnek, azt szoktuk ilyenkor mondani: boldogok
vagyunk ezért érdemes élni stb. Ha nagyon rosszak, sajnáljuk magunkat, kétségbe
vagy akár depresszióba esünk, örültségekre is képesek vagyunk. Egyesek
gyilkosságra, mások öngyilkosságra vetemednek.
Az egészben talán az a legfurcsább, hogy nem furcsálljuk érzelmeink ekkora
kilengéseit..
Vegyük például az EKG-t. Szakember a talpán legyen, aki észreveszi rajta testi-lelki
állapotunk változásait. Micsoda szép szabályos – imponálóan monoton – görbe.
Hol vannak itt a nagy érzések. Sejtem, hogy vérképünk egészen hasonló módon
stabil. El nem tudok képzelni olyan fiziológiai paramétert, amely csak
valamennyire is megközelítené az érzelmek viselkedését. Talán a lélegzés és a
pulzus a legdinamikusabb, rövid időre akár a duplájára nőhet, de viszonylag
hamar kezd normalizálódni… Ha nem, mint a maratoni távfutó, ki is adja lelkét.
De az érzések!
Látszatra olyanak, mint a Nap-kitörések: hatalmas kilövellés, iszonyatos
energiaorgia…
Ám itt a nagy kérdés: valóban extrémitások és szingularitások az érzések,
vagy ez egy sajátos önbecsapás. És főleg: lehet, hogy egyszerűen fiziológiai
igény a pozitív és a negatív kisülés. Talán éppen az lenne a baj, ha nem „produkálnánk”
többé-kevésbé rendszeresen, mondjuk 6 óránként ezeket?
Azt hiszen, semmi gond, hogy folyamatosan és rendszeresen jönnek, lüktetnek
az érzések. A fontos az, hogy a kisülő energia milyen gondolatok és cselekedek
mentés sül el. Mert a kisülés keresi a maga útját, ahogy a felhőkben összegyűlt
energia a földhöz.
Így a nagy haragunk energiája mint egy villám sújthat le egy közeli vagy
éppenséggel egy ismeretlen emberre az utcán vagy materializálódhat egy bátor
tettben, egy kemény munkában, egy alkotásban.
Hasonlóképpen a nagy öröm is belefulladhat egy ocsmányságba, vagy segíthet
minket megtisztuláshoz, katarzishoz.
Misztérium az érzelmek világa. Bizonyosan kapu az ismeretlen sötét energia
birodalmához.
A misztériumot sem tagadni, sem trivializálni nem szabad. Inkább hozzá kell
nőni. Mindenek előtt megszabadulni a folytonos önbecsapástól, attól a hisztérikus
„érzéstől”, hogy az éppen most érzett érzésünk „abszolúte” emberfeletti, egyedülálló,
és vitathatatlanul feljogosít arra, amit akarunk.
Az érzés ereje minőségében van, abban viszont nincsenek is határok.
A mások fájdalma miatti fájdalom, a mások öröme miatti öröm: ez az iskola,
ahol megtanulhatod az emberi érzések minőségét.
A beavatott ember érzéseinek az EKG-ja éppen olyan imponálóan monoton, mint
a szív EKG-ja, de az ereje felér az egész világ erejével.
*
* *
