Érdemes
sorra venni azt, aminek, illetve akinek hiszünk. Hamar észre vesszük, hogy ezek
kétfélék: belsők és külsők.
Szeretünk, és fontos hinni:
-
szemünknek,
-
hallásunknak,
-
tapintásunknak,
-
szaglásunknak,
-
ízlelésünknek,
-
fizikai (mozgás- és egyensúly) érzékelésünknek,
-
lelki (közérzet) érzékelésünknek,
-
szellemi érzékelésünknek (intuíció),
-
emlékezetünknek,
-
önismeretünknek (hisszük, hogy egy adott szakadékot át tudunk ugrani),
-
„eszünk”-nek.
Másrészt gyakran hajlamosak vagyunk hinni:
-
egy hallomásnak (hagyomány, mese, híresztelés),
-
egy olvasmánynak,
-
egy embernek,
-
egy mágiának.
Talán a puszta felsorolás is elgondolkoztató, és főleg sugallja, mennyire
fontos elsősorban saját magunkban – és saját magunknak – hinni.
Amúgy, ha belátjuk, ha nem, mi magunk vagyunk a végső és fellebbezhetetlen
szűrő minden külső hatás számára.
*
* *
