2015. november 11., szerda

Az önkritika beleértendő

Hinni természetes alap a létezés számára. A repülő kő is hiszi, hogy így kell lennie, és így lesz jó… Minden ember valami tud, valamit hisz. És mit tud, arról, tudja, hogy tudja, amit hisz, arról tudja, hogy hiszi. A kettőt nehéz összekeverni vagy összetéveszteni.
Tehát nem azzal van gond, hogy az ember hisz. Azzal van gond, hogy mit hisz, és még inkább azzal, hogy tudja-e, képes-e úgy kezelni a hitét, ahogy emberhez méltó.
Vegyünk két egyszerű – és vélhetően ártatlan – példát jó és rossz hitre.
Példa rossz hitre: Valaki hisz egy szám-kombinációban, és a szerény családi jövedelem nagy részét szerencsejátékra költi.
Példa jó hitre: Egy igen tehetséges matematikus hisz egy általa felállított tétel igazságában, de sehogy sem boldogul a bizonyításával. Éveket áldoz erre, és sejtésként adja közre, aminek következtében utána tehetséges és kevésbé tehetséges matematikusok százai további éveket áldoznak a bizonyítás keresésére.
Sokan visszakérdezhetnének most: „Jó, értjük, valóban van jó és van rossz hit. De mi legyen a tanulság?”
Egyszerű. Legyen a hitünkkel arányos önismeretünk. Amibe beleértendő: önkritika is.


* * *

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése