Mi
tagadás, a bibliai 10 egyszerű. Azt is lehetne mondani, hogy világos, érthető
és követhető, de ez már lényegében benne van abban, hogy „egyszerű”. Az sem
vitás, hogy ebben megtalálható a legfontosabb: „ne ölj” (ami gyalázatos módon a
legkevésbé betartott parancsolat, ami a bibliai hitet ölelő intézményeket
illeti). No persze, a lopás tilalma is megszívlelendő…
Ehhez képes az Emberhit 10 útmutatása első ránézésre meglehetősen elvont,
szinte zavaros… Jó ez?
Ez a tanítás – bár millió éves gyökerekből táplálkozik – új. Ez azt
jelenti, hogy semmi sincs még elég jól kimondva, de másrészt azt is, hogy az
is, ami jól van kimondva, nehezen érthető lehet. Új fogalmak, új összefüggések,
új felismerések várnak arra, hogy az emberek megismerjék, megértsék, el- és
befogadják, világosnak, fontosnak és felemelőnek érezzék.
Ehhez idő kell.
És magyarázatok, beszélgetések, gondolkodás.
Első lépésben vegyük sorra ezt a 10 útmutatást, és próbáljuk jobban
megérteni.
*
* *