Az
első útmutatás így szól: Emberként élni a legmagasabb rendű létezés. Élj emberhez
méltóan!
Hozzá kell tenni, hogy emberként élni az általunk ismert legmagasabb rendű
létezés. Az nem kétséges, hogy számos más létezést ismerünk: a hozzánk sokban
hasonló állatoktól kezdve egészen az „élettelen” tárgyakig. Ha egy kicsit is
belegondolunk a témába, észre kell venni, hogy hatalmas különbségek vannak az
állatvilágon belül is, a fizikai világban sem kevésbé. És ott van a növények
hatalmas világa, a szerves világot visszabontó gombák külön világa, a kozmosz rejtelmeiről
nem is beszélve.
Egykettőre el kell ismernünk, hogy csupán a tudományok által ismert és
vizsgált létezési formák és módok sokasága önmagában egy egész világ, egy külön
izgalmas tudománnyal. Ezt úgy nevezik: ontológia, és komoly filozófiai
előélettel dicsekedhet, jövője viszont bizonyosan egy káprázatos szaktudományé.
És még nem értünk a téma végére, hiszen nem hagyhatjuk figyelmet kívül azt,
amire az emberek nagy része szinte megbabonázva figyelt évezredek óta: az
isteni, a transzcendens és mindenféle egyéb titkos vagy láthatatlan létezés. Az
Emberhit értékesnek tartja ezt a történelmi örökséget, amelyet tisztelettel
kell őrizni és hasznosítani szellemi haladásunkhoz, de jelenleg nem
állíthatjuk, hogy tudunk az emberi létezésnél magasabb rendű létezésről.
Ezzel szemben az Emberhit állítja, hogy a világ bizonyosan „tele van” az
általunk ismertnél magasabb rendű, vagy éppenséggel az miénkkel „egyenrangú”,
de merőben más létezési formákkal.
A különbségek lehetnek hatalmasak, de áthidalhatók, lehetnek hatalmasak és
áthidalhatatlanok, és lehetnek másképpen felfoghatatlanok és értelmezhetetlenek.
A legegyszerűbb dilemma az, amit a legkevésbé szoktuk vizsgálni. Ez pedig a
hozzánk hasonló értelmes lények létezésének valóságos paradoxonja. A modern
józanész ugyanis biztosra veszi, hogy a sok milliárd galaxis-halmazban sok
milliárdra tehető a miénkhez hasonló civilizáció létrejötte. Legyenek ezek
százan. Mit lehet sejteni arról, hogy melyik hol tart a fejlődésben? Mivel a
fejlődés egybevetéséhez bizonyos kitüntetett fordulópontok kellene (amilyen az
ember esetében az olyan korhatárok, amikor meg tanul járni, kinő az első
vasfoga, nemi éretté válik stb.). Lehetne ilyen fordulópont az internet
feltalálása. Jó, és tessék mondani: hogyan kell elképzelni egy olyan
társadalmat, amely, mondjuk, 15 millió éve találta fel az internetet?
Ez a kérdés valójában az emberi értelem legnagyobb kihívása! Szédületes
mélységbe és nem kevésbé félelmetes magasságba kell nézni… Nem feledve Nietsche
figyelmeztetését, amelyet Zarathusztra szájába adott: Ha sokáig nézel a
mélységbe, a mélység visszanéz…
Ugyanakkor józanul fel kell ismernünk, hogy nem kell se messzire, se a
világon túlra utazni, hogy csodálatra méltó – velünk versenyző vagy éppen konkuráló
létezési formák is vannak - karnyújtásnyira. Gaia valóságos létezése kevés mai
gondolkodó számára kétséges. Ennél talán még izgalmasabb, hogy a Föld Vize önmagában
is egy valóságos élőlény, sajátos „civilizáció”… Talán szerényebb, de legalább
tiszteletre méltó létezési szintre jutott rengeteg állatfaj, még egészen „egyszerű”
rovarfajok is, mint a hangyák vagy a méhek, vagy egyes madárfajok, de jelesül a
különféle emlősök. Ezek közül pedig a legértelmesebb növényevő emlősök, mint a
ló, a tehén, az elefánt valóban „szent” állatok. Bár nem tisztán növényevők,
ide kellene sorolni a delfint és a bálnát is.
Létezési formák hatalmas örvényében van az emberi létezés, de tisztán
látjuk, érezzük, tapasztaljuk, tudjuk, hogy ezzel a minden körforgásának
tengelyében vagyunk, és főképpen egymással beszélve, megtanultunk a
mindenséggel is beszélni.
Ide eljutni a legfőbb jutalom, így a legnagyobb bűn is véteni az emberi létezés
ellen.
Ne károsítsd meg, ne pusztítsd magadat, ne károsíts, ne pusztíts más emberi
lényt! Soha és semmilyen körülmények között.
A legrövidebben kimondva:
Ne ölj!
Ez az első útmutatás.
*
* *
