4. Közösségi eszmények
Teljesen
természetes, hogy a belső világunk mellett a külvilág is kap eszményeket.
Az
első igazán jelentős ilyen eszmény bizonyára a túlvilág. Erre az eszményre
óriási szüksége volt a tudatra ébredt embernek, aki gyerekesen képtelen volt
megbirkózni a halál tudatával. Vélhetően sokáig ez egy természetes, csak éppen
láthatatlan része volt a Földnek, ahol az élet – remélhetőleg jobb feltételek
mellett – tovább folyik. Ezért fontos volt minden lehetséges jóval ellátni a
halottat.
Jóval
később, a földi társadalmi antagonizmusok erősödésével párhuzamosan az egysége,
„demokratikus” túlvilággal szemben kialakult a Paradicsom eszménye és a Pokol
„anti-eszménye”, mind a kettő a maga pazar folklórjával és mitológiájával.
Idővel
a túlvilági eszmények mellett egyre markánsabban kezdtek kialakulni az evilági,
de a múlt felé forduló eszmények. Ezek nagy részét „az elveszett hajdani
aranykor” címmel foglalhatnánk össze. Ide tartozik az Édenkert bibliatörténete
is. Ehhez képes Platón tudósítása a csodálatos Atlantidáról szinte tudományos
közlés.
Végül
az egyre öntudatosabb ember a jövő felé fordul, és egymás után születnek hol
inkább tudós, hol inkább irodalmi víziók eszményi társadalmakról, amelyek utána
nagy hatással voltak az emberek gondolkodására és cselekedeteire.
Figyelemre
méltó, hogy ezek a konstruktívnak mondható eszmények a szolidaritást, az
összetartozást, a hűséget a közösséghez veszik természetes alapnak.
* * *