Hit és erkölcsi kódex

Megszámlálhatatlanul sok erő és körülmény játszik szerepet abban, ami történik a világon. A rendszerint minden mást legyőző anyagi érdek mellett az egyik legnagyobb társadalmi erő a vallás. Az emberiség érdekében különösen fontos lenne rávenni a ma létező vallások vezetőit, hogy egy közös erkölcsi kódex elfogadásával új, békés fejezetet nyissunk az ember történetében.

Aki ismeri a vallások világát – és ki ne ismerné – tisztán látja egy ilyen feladat nehézségeit, de éppen a végső cél érdekében fontos hinni, és főképpen dolgozni a sikerért.

Az Emberhit nem kíván kész tervezettel indítani ezt a kezdeményezést, e helyett megpróbálja saját etikai kódexét kidolgozni. Ennek jelentősége olyan nagy, hogy fel sem merülhet az, hogy mintegy ihletre fogalmazzunk egy végleges szöveget. Nem szentírást adunk közre, hanem egy első vázlatot. A közösség, az élet hozzá fog segíteni majd lépésről lépésre kidolgozni azt az útmutatót, amelyre szükség van.

Bízunk benne, hogy ez megkönnyíti majd az igazán nagy és nehéz vállalkozást: a vallások közös erkölcsi kódexének megalkotását.

Az Emberhit erkölcsi kódexe

1. Az Emberhit tudomásul veszi, hogy vannak emberek, akik azonosulnak tanításaival, vannak, akik egyes tanításaival egyetértenek, másokkal nem, és végül vannak, akik egyetlen tanításával sem azonosulnak.

2. Az Emberhit nem tartja bűnnek, ha valaki nem ért egyet tanításaival.

3. Az Emberhit nem tartja bűnnek, ha valaki megváltoztatja véleményét bármilyen tanítással kapcsolatban.

4. Az Emberhit bűnnek tartja, ha valaki vagy valami azt tanítja, hogy meg kell büntetni azt, aki nem azonosul valamilyen tanítással, vagy azonosulását megváltoztatja.

5. Az Emberhit azt tanítja, hogy az emberek testvérek, az emberiség egy család; ezért bűnnek tartja, ha valaki vagy valami egyesek felsőbbségét, mások alsóbbrendűségét tanítja.

6. Az Emberhit azt tanítja, hogy a tudás segítségével minden vélemény- és érdekkülönbség békésen és korrekt módon elrendezhető, ezért bűnnek tartja, ha valaki vagy valami megnehezíti a vélemény- és érdekkülönbségek békés elrendezését, ellentéteket és békétlenséget szít.

* * *

A négy őselem és a leckénk

Minden négy ős elemből épül. Ahogy a gének is.

Ezeket az ókori görög filozófusok tiszteletére elnevezhetjük földnek, tűznek, víznek és levegőnek.

A kezdet, az első, vagyis a föld maga az erő. Ezért a föld adja a stabilitást, a föld vonz, visszavár, visszafogad.

Ha a föld elegendő mértékben összegyűlt, mélységében fogant, így lesz a tűz. A tűz melegít és világít, a tűz megtisztít.

A tűz emészt, emészti a földet. A tűzben emésztett földből por és hamu marad, de kiszabadulnak a lángok és a füst, megszületnek a gázok. A légkör köbe veszi a földet, és megszületik a mozgás, a szabadság, a szép megszemlélésének lehetősége.

A hideg és a meleg végül vizet fakaszt a levegőből, az felhőkben vándorol, menekül, de egy pillanatban esőcseppekbe gyűlik, a földre húl, folyókban szalad, tengereket tölt meg. A víz az élet.

A mi földünk a Föld, más néven Gaia, a mi tüzünk a Föld gyomra, Vulkánia, a mi vizünk Óceán, a mi levegőnk Eolia. Mind a négy: élőlény, amely együtt óvón vigyáz minden földi élőlényre, az emberre is.

Közben joggal lehetünk, és vagyunk is hálások egy másik tűznek, a Mi Nagy Tüzünknek, a Napnak, más nevén Héliosznak. Nélküle, melegsége és fénye nélkül el sem tudnánk képzelni sorsunkat. Neki is, ennek a hatalmas élőlénynek kimondhatatlan hálával és szeretettel tartozunk.

Végül, ahogy Epikurosz is tanított már majdnem 2500 éve, fontos tudni, hogy sok milliárd másik föld van, és közöttük vannak, amelyek hasonlítanak a mi Földünkre, és vannak, amelyek nem.

De mi itt és most vagyunk, ezen a Földön, a Nap, Gaia, Vulkánia, Óceán és Eolia birodalmában.

Ha megtanuljuk leckénket ez a birodalom egy örök paradicsom lesz.

* * *

Az önkritika beleértendő

Hinni természetes alap a létezés számára. A repülő kő is hiszi, hogy így kell lennie, és így lesz jó… Minden ember valami tud, valamit hisz. És mit tud, arról, tudja, hogy tudja, amit hisz, arról tudja, hogy hiszi. A kettőt nehéz összekeverni vagy összetéveszteni.

Tehát nem azzal van gond, hogy az ember hisz. Azzal van gond, hogy mit hisz, és még inkább azzal, hogy tudja-e, képes-e úgy kezelni a hitét, ahogy emberhez méltó.

Vegyünk két egyszerű – és vélhetően ártatlan – példát jó és rossz hitre.

Példa rossz hitre: Valaki hisz egy szám-kombinációban, és a szerény családi jövedelem nagy részét szerencsejátékra költi.

Példa jó hitre: Egy igen tehetséges matematikus hisz egy általa felállított tétel igazságában, de sehogy sem boldogul a bizonyításával. Éveket áldoz erre, és sejtésként adja közre, aminek következtében utána tehetséges és kevésbé tehetséges matematikusok százai további éveket áldoznak a bizonyítás keresésére.

Sokan visszakérdezhetnének most: „Jó, értjük, valóban van jó és van rossz hit. De mi legyen a tanulság?”

Egyszerű. Legyen a hitünkkel arányos önismeretünk. Amibe beleértendő: önkritika is.

* * *

Kényszerképzeteink gubanca

Ha – valamennyire olvasott ember létemre – intuitíve sejtem is, miről beszélnek, amikor istenről elmélkednek, amikor istent próbálják meghatározni, az elmém, a racionális gondolkodásom azt mondatja velem: értelmetlen belesodródni egy ilyen vitába. Értelmetlen, hiszen istenről szóló minden hívő beszéd summázata egy: isten az lenne, amit ember felfogni sem képes, meghatározni meg végképpen nem. Sőt, az isten meghatározásának minden kísérlete valójában felér egy istenkáromlással.

Nos, becsületesen be kell látni, és bátran ki kell mondani, hogy kevés értelmetlenebb dolog van, mint teológiailag foglalkozni istennel. Ugyanakkor ez nem elég ahhoz, hogy a témát lesöpörjük az ész asztaláról. Az elmúlt évezredek, de talán mondhatjuk, hogy az elmúlt sok száz évezred óta a különféle démonok, szellemek, angyalok stb. az emberek, de még a társadalmak szívós kényszerképzete is lett. Az ontológiai gubanc hatalmas. De itt nem az történt, hogy a kígyó (az ember), beleharapott a farkába (kényszerképzetébe), hanem a farok beleharapott a fejbe

Ez több, mint ópium. Ez olyan felépítmény a népi alap fölött, amely cseppet sem zavartatja magát a felépítmény marxi lekezelésétől. Ő tudja magáról, hogy egy masszív piramis csúcsa, amely stabilon áll a maga paradicsomi magasságában.

Szabaduljunk meg kényszerképzeteinktől, és kitör a ráció és az igazságosság békéje?

 A gubanc valóságos – és hatalmas. Ezért a megoldás receptje sem ilyen egyszerű… De egyébként, ki ismeri a kényszerképzettől való megszabadulás egyszerű receptjét?

De ha merünk tudni, egyre könnyebb lesz lépni a jó irányban.

De ez egy másik téma.

* * *

Második útmutatás – Egy vagy te. Szeresd magadat!

Egy vagy te. És a többi hét milliárd ember is az…

Érték-e tehát az, hogy egy vagyok?

Az egyistenhitek valamilyen misztikus felsőbbséget tulajdonítanak az egy isten egyedülállóságának, bár soha nem képesek ezt az egyedülállóságot következetesen végigvinni.

Ami létezik, abból sok van. És ez arra is érvényes, ami nem magától sokasodik, mint az élőlények. Csillagokból is megszámlálhatatlanul sok van, de a megszámlálhatatlanul sok csillagokból álló galaxisok is megszámlálhatatlanul sokan vannak… És megszámlálhatatlanul sok elektron kering vagy száguld az űrben…

Vagy talán egy az igazság? Talán egy a törvény? Talán egy az út?

Mindig azt látjuk: ami létezik, abból sok van. Mintha mindenhez, ami létezik, lenne egy öntőminta, olyasmi, amit Platón ideának nevez, és aminek létezéséhez eszelősen ragaszkodott.

Igen, az idea, az öntőminta létezik, mert hordozza magában minden egyes „öntvény”.

„Aki megment egy embert, megmenti az egész világot.” – mondja a Talmud.

Talán azért, mert amíg egy ember is van, él az ember ideája, és amíg él az ember ideája, teremtődnek új és új emberek?

Itt eltévedhetünk egészen balga spekulációkba. A „Ne ölj!” és a „Nem megmenteni egy életet nem megmenteni a világot jelenti!” nem demográfiai célszerűséget jelentenek, hanem egy különleges hit erkölcsét, és egy különleges erkölcs hitét.

Ha megmentem magamat, vagyis, ha őrzőm magamat, ha léteztetem magamat, megmentek egy egész világot. Ez az egy egész világ az én részem. Az egész világ saját maga azzal az egy egyedi kiegészítéssel, azzal az egy egyedi burokkal, amit én jelentek a számára. A világ a tengelyem, én vagyok az űr, amelyben pörög ez a tengely.

A világnak ez az óvó körbefogása általam maga a szeretet. Amilyen erős az öntudatom, olyan mértékben jelenik meg ez a szeretet bennem, testemben, lelkemben, szellememben. És ha megjelenik, a testem, lelkem, szellemem  megtanul szeretni magát. Csak ezáltal tudom ezt továbbküldeni, továbbsugározni a bennem zárt világra. Ezáltal lesz a világon szeretet.

* * *

Képzeld! Könnyű!

Képzeld (Imagine)

Képzeld, hogy nincs mennyország

Könnyű, ha megpróbálod

Nincs pokol alattunk

Felettünk csak az ég

Képzeld, hogy az emberek

A pillanatnak élnek...

Képzeld, hogy nincsenek országok,

Nem olyan nehéz,

Semmi, amiért ölni, vagy halni lehetne,

Sem vallások,

Képzeld, hogy az emberek

az életüket békében élik...

John Lennon

* * *

Minek higgyünk?

Érdemes sorra venni azt, aminek, illetve akinek hiszünk. Hamar észre vesszük, hogy ezek kétfélék: belsők és külsők.

Szeretünk, és fontos hinni:

- szemünknek,

- hallásunknak,

- tapintásunknak,

- szaglásunknak,

- ízlelésünknek,

- fizikai (mozgás- és egyensúly) érzékelésünknek,

- lelki (közérzet) érzékelésünknek,

- szellemi érzékelésünknek (intuíció),

- emlékezetünknek,

- önismeretünknek (hisszük, hogy egy adott szakadékot át tudunk ugrani),

- „eszünk”-nek.

Másrészt gyakran hajlamosak vagyunk hinni:

- egy hallomásnak (hagyomány, mese, híresztelés),

- egy olvasmánynak,

- egy embernek,

- egy mágiának.

Talán a puszta felsorolás is elgondolkoztató, és főleg sugallja, mennyire fontos elsősorban saját magunkban – és saját magunknak – hinni.

Amúgy, ha belátjuk, ha nem, mi magunk vagyunk a végső és fellebbezhetetlen szűrő minden külső hatás számára.

* * *

Az Emberhit és az imádkozás

Az Emberhit hiszi, hogy mindig van lehetőségünk, és mindig lesz lehetőségünk tovább építeni jövőnket. Különösen nehéz helyzetekben hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy a folytatás, a továbblépés nem sikerülhet valamilyen isteni segítség nélkül, és ekkor… imádkozni kezdünk…

Az ima, illetve imádkozás szavak magyar nyelven szerencsésen elbújnak az imádni ige gyökere mögé, míg a legtöbb nyelvben az ima egyszerűen azonos a kéréssel. (A magyar nyelv itt is egy sajátos érzelemdús változatot kínál: a könyörgés.)

Az ima mélyen beívódott a hétköznapi szokásainkba, azt is lehet mondani: reflexeinkbe. Bizonyára az ateisták többsége is néha mondogat csendesen magában valami imához hasonlót, egy vizsga, vagy egy orvosi eredményre várva (különösen, ha ezek egy szeretett embert érintenek).

Mit kezdjen az Emberhit, illetve az emberhívő az imával? Ki kell-e iktatni azt életünkből?

Az ima kétségtelenül haszontalanság, ha azt várjuk tőle, hogy valaki hallja kérésünket, és teljesítse. Olyan értelemben viszont kifejezetten káros, ha az ima révén elhitetjük magunkkal, hogy tettünk valamit az ügy érdekében.

Olyan értelemben viszont az ima hasznos is lehet, hogy ha ezáltal még világosabban, összeszedettebben, még erőteljesebben kimondjuk akaratunkat, impulzust, biztatást adunk magunknak a szükséges cselekvéshez.

Igen, érdemes egy csendes percbe összesűríteni akaratunkat, vágyunkat, elhatározásunkat, energiáinkat, és utána elrugaszkodni előre!

Egy fontos és megkerülhetetlen kérdés: kihez címezzük imáinkat?

Bizonyára a legtöbbször fölösleges is, eszünkbe sem jut, vagy éppenséggel „nincs időnk” ezzel foglalkozni. Sokszor valóban elég, ha annyit mondunk: „Jaj, csak sikerüljön most ez a vizsga!”

Ugyanakkor sokak számára talán az lehet a legjobb megoldás, ha anyánkhoz vagy apánkhoz címezzük imáinkat, kéréseinket… (A könyörgést pedig legyünk erősek és büszkék mellőzni.) Egyébként a híradások szerint Jesua is folyton atyjához imádkozott…

Igen, mondva vagyon: tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életed legyen. Merjünk bátran és őszintén tisztelni őket, nem istenként, hanem emberként…

Sajnos, lépten-nyomon látjuk, hogy sok szülő méltatlanná válik arra, hogy gyermekei hozzájuk címezzék imáikat. Aligha van ennél nagyobb bűn… De hogy mit lehetne tanácsolni ezeknek a apátlan-anyátlan kis vagy felnőtt gyerekeknek?

Hiszem, hogy maguk az ilyen gyerekek idővel megtalálják, és megadják nekünk a választ.

Végül összefoglalásképpen: gondolkozzunk, cselekedjünk, örvendezzünk, és újra… De ha közben szükségét érezzük, nyugodtan mondjunk el egy imát is!…

Ettől emberhitünk csak erősebb lesz!

* * *

Emberré válni, emberré tenni

Senki nem születik embernek. Mindenki emberré nevelhető.

A jámbor lelkek számára bizonyára rémisztően hat, és elfogadhatatlan az első állítás. Mégis az az általános hétköznapi tapasztalat, hogy az emberek emberek, és többnyire jók. Igen, gazemberek, gyilkosak „mindig” „akadnak”, de – és itt kezdődnek a jámbor sóhajok…

Most hagyjuk (zárójelben) a nem kevésbé fontos kérdést, hogy az emberek többsége, avagy éppenséggel kisebbsége jó. (Priénéi Biasz, a bölcsek bölcse kimondta a maga lesújtó véleményét, de a vitát indokolt lenne nyitottnak tekinteni.) Abba gondoljunk bele – a kellő bátorsággal és őszinteséggel –, hogy mi jogosít abban reménykedni, hogy génjeink elintézik – helyettünk – az emberré válás, az emberré tevés munkáját.

Igen, így igaz, az emberek nagy többsége a saját anyja, jobb esetben saját egész népes családjának szeretetével bélelt boldog és biztonságos burkában cseperedik fel. De millió számra vannak esetek, amikor nem így alakul az élet kezdete. Azok sem kapnak esélyt az emberré válásra, akiket anyjuk szülés után megfojt vagy az emésztőgödörbe dob. De azok sorsa is tragikusan indul, és sokszor meg is pecsételődik, akik nem jutnak ilyen emberi szeretetburokhoz, mert az anyjuk elhagyta, vagy elszakították tőle.

Érzékletes és döbbenetes példa erre a Parfüm című regény főhőse. Jean-Baptiste Grenouille irodalmi alakja szinte tudományos példa és bizonyíték kezdő mondatunkra. Mondhatjuk, hogy az újszülött tisztalap. és még a legvadabb körülmények között is könnyen válhat a magára hagyott tisztalap egy jószívű, kedves Tarzanná, mintsem Jean-Baptiste Grenouille-já.

Balga és meddő dolog lenne spekulálni, hogy az emberi gének milyen eredményeket valószínűsítenek extrém esetekben.

Sürgős feladatunk azt tudatosítani magunkban, és uralkodóvá tenni a közgondolkodásban, hogy az emberré nevelés a legfontosabb küldetésünk. Ezen a téren nem csak súlyos elmaradásban vagyunk, de a helyzet drámai módon romlik.

Ezer forradalmat kell végrehajtanunk az elkövetkező száz évben, hogy megmenthessük a civilizációt, és megváltsuk az emberiséget, de a legfontosabb ez: a nevelés, az emberré tevés forradalma.

* * *

Az első

Az első útmutatás így szól: Emberként élni a legmagasabb rendű létezés. Élj emberhez méltóan!

Hozzá kell tenni, hogy emberként élni az általunk ismert legmagasabb rendű létezés. Az nem kétséges, hogy számos más létezést ismerünk: a hozzánk sokban hasonló állatoktól kezdve egészen az „élettelen” tárgyakig. Ha egy kicsit is belegondolunk a témába, észre kell venni, hogy hatalmas különbségek vannak az állatvilágon belül is, a fizikai világban sem kevésbé. És ott van a növények hatalmas világa, a szerves világot visszabontó gombák külön világa, a kozmosz rejtelmeiről nem is beszélve.

Egykettőre el kell ismernünk, hogy csupán a tudományok által ismert és vizsgált létezési formák és módok sokasága önmagában egy egész világ, egy külön izgalmas tudománnyal. Ezt úgy nevezik: ontológia, és komoly filozófiai előélettel dicsekedhet, jövője viszont bizonyosan egy káprázatos szaktudományé.

És még nem értünk a téma végére, hiszen nem hagyhatjuk figyelmet kívül azt, amire az emberek nagy része szinte megbabonázva figyelt évezredek óta: az isteni, a transzcendens és mindenféle egyéb titkos vagy láthatatlan létezés. Az Emberhit értékesnek tartja ezt a történelmi örökséget, amelyet tisztelettel kell őrizni és hasznosítani szellemi haladásunkhoz, de jelenleg nem állíthatjuk, hogy tudunk az emberi létezésnél magasabb rendű létezésről.

Ezzel szemben az Emberhit állítja, hogy a világ bizonyosan „tele van” az általunk ismertnél magasabb rendű, vagy éppenséggel az miénkkel „egyenrangú”, de merőben más létezési formákkal.

A különbségek lehetnek hatalmasak, de áthidalhatók, lehetnek hatalmasak és áthidalhatatlanok, és lehetnek másképpen felfoghatatlanok és értelmezhetetlenek.

A legegyszerűbb dilemma az, amit a legkevésbé szoktuk vizsgálni. Ez pedig a hozzánk hasonló értelmes lények létezésének valóságos paradoxonja. A modern józanész ugyanis biztosra veszi, hogy a sok milliárd galaxis-halmazban sok milliárdra tehető a miénkhez hasonló civilizáció létrejötte. Legyenek ezek százan. Mit lehet sejteni arról, hogy melyik hol tart a fejlődésben? Mivel a fejlődés egybevetéséhez bizonyos kitüntetett fordulópontok kellene (amilyen az ember esetében az olyan korhatárok, amikor meg tanul járni, kinő az első vasfoga, nemi éretté válik stb.). Lehetne ilyen fordulópont az internet feltalálása. Jó, és tessék mondani: hogyan kell elképzelni egy olyan társadalmat, amely, mondjuk, 15 millió éve találta fel az internetet?

Ez a kérdés valójában az emberi értelem legnagyobb kihívása! Szédületes mélységbe és nem kevésbé félelmetes magasságba kell nézni… Nem feledve Nietsche figyelmeztetését, amelyet Zarathusztra szájába adott: Ha sokáig nézel a mélységbe, a mélység visszanéz…

Ugyanakkor józanul fel kell ismernünk, hogy nem kell se messzire, se a világon túlra utazni, hogy csodálatra méltó – velünk versenyző vagy éppen konkuráló létezési formák is vannak - karnyújtásnyira. Gaia valóságos létezése kevés mai gondolkodó számára kétséges. Ennél talán még izgalmasabb, hogy a Föld Vize önmagában is egy valóságos élőlény, sajátos „civilizáció”… Talán szerényebb, de legalább tiszteletre méltó létezési szintre jutott rengeteg állatfaj, még egészen „egyszerű” rovarfajok is, mint a hangyák vagy a méhek, vagy egyes madárfajok, de jelesül a különféle emlősök. Ezek közül pedig a legértelmesebb növényevő emlősök, mint a ló, a tehén, az elefánt valóban „szent” állatok. Bár nem tisztán növényevők, ide kellene sorolni a delfint és a bálnát is.

Létezési formák hatalmas örvényében van az emberi létezés, de tisztán látjuk, érezzük, tapasztaljuk, tudjuk, hogy ezzel a minden körforgásának tengelyében vagyunk, és főképpen egymással beszélve, megtanultunk a mindenséggel is beszélni.

Ide eljutni a legfőbb jutalom, így a legnagyobb bűn is véteni az emberi létezés ellen.

Ne károsítsd meg, ne pusztítsd magadat, ne károsíts, ne pusztíts más emberi lényt! Soha és semmilyen körülmények között.

A legrövidebben kimondva:

Ne ölj!

Ez az első útmutatás.

* * *

A szelíd irányító

Hinni sokféleképpen tanították az embert az elmúlt évezredekben. Hinni pedig valóban sokféleképpen lehet. Az Emberhit most hozzá szeretné segíteni az embereket, hogy fedezzék fel magunknak a hit igazi szerepét és csodálatos erejét.

Az Emberhit tanítása szerint hinni egyben akarni is jelent.

Ha hitünk harmóniában van a tudásunkkal, nem csak megsokszorozza képességeit és energiáit, hanem kulcsot is kap, amely sok addig bezárt ajtót megnyithat. És ezek között a legfontosabbat is: a tudatalatti ajtóját.

Igen, az igazi hit minden másnál jobban képes befolyásolni, akár irányítani a tudatalatti világát, és ebbe a világba a testünket is bele kell érteni – mert a test is a tudat „alatt” van, mint a Föld az Ég alatt.

A tudatalatti eredendően öntörvényű, dacos, nem engedelmeskedik parancsoknak, de a „szép szóra”, ami a hit üzenete, sugallata hajlik hallgatni.

Az, hogy mire képes tudásunk, vagy hitünk, milyen hatékony az akaratunk, mennyire kompetensek vagyunk nem egy triviális természeti törvény, hanem tanulás, fejlődés eredménye. Ha a helyes úton járunk, okosan és szorgalmasan gyarapítjuk tudásunkat, erősítjük hitünket, jó technikákat sajátítunk el, kitartással szert teszünk kellő gyakorlatra, megtanulhatjuk a világ sok nyelvét, úgy ahogy egyes bölcs öregek körülnéznek, és ismerve a természet nyelvét, megmondják neked, milyen lesz másnap vagy harmadnap az időjárás.

Hasonlóképpen a hited válhat nem csak egyszerű tolmáccsá a tudatod és a tudatalattid között, hanem a tudatalattid szelíd irányítójává is válhat.

De vigyázat! A tudatalattinak megvannak a saját törvényei, képességei, korlátjai is. Azt önkényesen nem lehet bármire kényszeríteni. A hited az idomár, a tudatalattid az oroszlán. Idő előtt és könnyelműen ne dugd be a fejedet az oroszlán szájába.

Végül még egyszer fontos hangsúlyozni: nem egyszerűen arról van szó, hogy a hit révén egy eszközhöz jutunk egy cél eléréséhez, abban az esetben, ha van egy aktuális célunk. Amit meg kell érteni, az az, hogy a hit szükségszerűen tartalmaz akaratot is. Ebben van egy lényeges különbség hit és tudás között. Tudom, milyen a világ ma, ha tetszik, ha nem. De az, hogy mit hiszek, amikor azt kérdezik tőlem: „milyen lesz a világ holnap?”, árulkodik akaratomról. Ha azt mondom: „Azt hiszem, a jövő még rosszabb lesz.””, hiába magyarázkodnék, hogy én nem azt akarom, hogy a jövő rosszabb legyen.

Ez meglehetősen egyszerűsítő példa, de segíthet megérteni az igazi hit lényegét. Az nem azonos a puszta akaratunkkal, de még kevésbé szabadna összetéveszteni szorongásainkkal. Komoly – és sajnos megalapozott – szorongásunk lehet, hogy a jövő rosszabb lesz, de ezt ne nevezzük hitnek.

Mert az igazi hitnek vállalhatónak kell lennie. A hit egy csillag, mint tudásunk templomának zárókőve.

* * *

Idő kell

Mi tagadás, a bibliai 10 egyszerű. Azt is lehetne mondani, hogy világos, érthető és követhető, de ez már lényegében benne van abban, hogy „egyszerű”. Az sem vitás, hogy ebben megtalálható a legfontosabb: „ne ölj” (ami gyalázatos módon a legkevésbé betartott parancsolat, ami a bibliai hitet ölelő intézményeket illeti). No persze, a lopás tilalma is megszívlelendő…

Ehhez képes az Emberhit 10 útmutatása első ránézésre meglehetősen elvont, szinte zavaros… Jó ez?

Ez a tanítás – bár millió éves gyökerekből táplálkozik – új. Ez azt jelenti, hogy semmi sincs még elég jól kimondva, de másrészt azt is, hogy az is, ami jól van kimondva, nehezen érthető lehet. Új fogalmak, új összefüggések, új felismerések várnak arra, hogy az emberek megismerjék, megértsék, el- és befogadják, világosnak, fontosnak és felemelőnek érezzék.

Ehhez idő kell.

És magyarázatok, beszélgetések, gondolkodás.

Első lépésben vegyük sorra ezt a 10 útmutatást, és próbáljuk jobban megérteni.

* * *

Az Emberhit 10 útmutatása

Emberként élni a legmagasabb rendű létezés. Élj emberhez méltóan!

Egy vagy te. Szeresd magadat!

Minden ember a testvéred. Szeresd az embereket!

A világ örök és végtelen. Tedd békéssé a világot!

Minden saját képessége szerint létezik. Tedd jobbá a világot!

A tudás hatalom. Tanulj!

A tudás alap a hit számára. Legyen hited!

A tudás közös nyelv. Legyen közösséged!

A tudás öröm. Legyen örömöd!

A tudás erő. Legyen erőd felemelkedni!

* * *

Figyeld meg jól! Ezek nem parancsolatok. Az Emberhit nem parancsol. Senki más nem adhat parancsot neked az Emberhit nevében, mert az Emberhit számodra te magad vagy. Csak te magad parancsolhatsz magadnak.

Amit itt olvasol: tanácsok. Éspedig egyvalaki által, hosszú töprengés után megfogalmazott tanácsok. Ez nem az első, és bizonyára nem az utolsó változatuk. Az élet, a tapasztalat formálja, csiszolja ezeket.

És ne feledd: az Emberhit nyílt kódú eszme. Szabadon átdolgozhatod a fenti útmutatásokat, úgy hogy a legtöbb biztonságot, erőt, fényt, útmutatást adják meg neked. Utána, ha úgy gondolod, titokban tartsd saját útmutatásaidat, ha másképpen gondolod, osszd meg másokkal: hadd tanuljanak. De még a vita is hasznos, de mennyire hasznos lehet.

* * *

A kezdet

2015 Pünkösdjén ébredéskor sürgető gondolatok szálltak meg: kelj fel, és csináld. És formálódtak agyamban az újabb és újabb mondatok, megannyi erős üzenet.

A hit és a tudás kérdéseivel azóta foglalkozom, amióta az efféle filozófiai problémák érdekelni kezdtek, vagyis gyerekkorom óta. Kalandoztam, és tévelyegtem, igyekeztem mindent kipróbálni, megcáfolni, és a cáfolatot megcáfolni, élvezkedtem vad gondolati vagy éppenséggel matematikai konstrukciókkal, de rendítetlenül az ateizmus álláspontján álltam.

Naplómban 2010. február 21-én írtam be: „Istenhitre ateizmus? Emberhit!”

Azóta is ezt tartom az Emberhit születésnapjának, bár akkor rendelkezésemre állt hosszú évek óta gyűjtött ismeretek és érlelt gondolatok sokasága. Így viszonylag könnyen és csattanósan formálódott az új elképzelés.

Csakhogy ennek kidolgozására sem kaptam sehonnan sem ösztöndíjat. Elég feladat volt harcolni a Változó Világ túléléséért, meg intézni egy bonyolult pálya bonyolult mindennapjait, megírni egynéhány kötetet stb. stb.

Ezzel együtt az Emberhit anyaga gyűlni és formálódni kezdett. Körvonalazódott az Emberhitet bemutató külön kötet, amely itt érhető el.

A kedvenc Csetlő-naplómban is egy sor bejegyzés született ezzel a címkével, ezek itt érhetők el (a mai napig 30 bejegyzés).

És természetesen kezdettől fogva helye lett az Emberhitnek a Változó Világ portálon, itt.

Mindez még kevés, de hiszek a folytatásban.

* * *

Az ember emberi volta

Van-e fontosabb kérdés, mint az, hogy milyen öntudatot ad az embernek hite?

Elrettentő példa az ember önképe „a Könyv vallásainak”, vagyis a judaizmus, a kereszténység és az iszlám, de különösen a katolicizmus világában: ott az ember porból lett, kiszolgáltatott és gyarló bűnös, akire az istene imádása, a könyörgés és az önsanyargatás napi feladata nehezedik.

De ez nem azért van így, mert egy hittől nem lehetne mást várni. Nem túl sok, de ismerünk szép példákat pozitív emberi öntudat építésére. Az egyik legszebb az Európában ezer évig népszerű orfikus hit.

Az Orpheuszhoz köthető hit valóságos szellemi forradalmat hajtott végre azzal, hogy elvetette a hellén világban is meghonosodott hiedelmet, amely szerint istenek és emberek két távoli, össze nem érő fajok. Az orfikus hit mítoszában Zeusznak gyermeke születik Perszephonétól, aki a Dionüszosz nevet kapja. A féltékeny Héra biztatására az olümposzi istenekkel örök haragban lévő titánok elrabolják a gyereket, feldarabolják, és nagy üstökben szénné sütik. Zeusz mérhetetlen fájdalmában felkutatja a gyilkosokat, és villámjaival őket is szénné égeti. A széjjelhordott koromból kinőttek az első emberek. Magukban hordják az isteni eredetű titánok hallhatatlanságát, de az általuk elkövetett istengyilkosság bűnét is. Ezt kell lemosniuk magukról, amit egy egész sajátos életmód szolgál, kezdve a rituálés fürdéssel, egészen a húsevés, de főleg az akkoriban az antik világban általánosan gyakorolt áldozathozatal elvetésével. Hiszen, amikor feldarabolnak egy bárányt, és az isteneknek felajánlva megégetik combjait, ez újra és újra széttépi Perszephoné szívét.

A mítosz bővelkedik az antik világra jellemző bizarr és kegyetlen elemekkel, mégis egy új szemléletet és életmódot hirdetett, nem kis sikerrel az emberek körében. Keletkezését az időszámításunk előtti 6. századra teszik, és egészen az időszámításunk 5. századáig számon tartják, mint élő mozgalom, anélkül, hogy valamikor is valahol „uralkodó” vallássá vált volna.

Minden ízében élet- és életörömet igenlő hit, amelynek kulcseleme az ember isteni volta.

Nem lenne helyes dogmatikusan szembeállítani a két példát. Egyetlen nagy vallás sem egységes, a Biblia három vallása sem az, ellenkezőleg, szinte kibékíthetetlen ellentétek feszülnek kereteiken belül is. Elég, ha a gnosztikus és a katolikus hagyomány ellentétére gondolunk.

Akárhogy is legyen az elmúlt sok ezer év vallásaival, a mai hitünk számára a feladat világos. Egy világosság, amelyért nagy árat fizettünk ez alatt a sok ezer év alatt.

És ez a fény: hitünk szilárd tengelye maga az ember.

Ember: szebbet, nemesebb, igazabbat nem mondhatunk arról, ami lakozik benne: emberi volta.

Az ember az a lény, amely maga teremti sorsát.

* * *

Mert van már Emberhit

Ami tudnivaló, azt tudd! Ami hinnivaló, azt hidd!

Legyen jó és erős tudásod, és legyen jó és erős hited!

Erre a két lábra egyenesedj fel!

Számíthatsz arra, hogy minden eddiginél biztosabban állsz meg a világban, mert itt van már az Emberhit.

* * *